5 éve

Itt a bizonyíték: Soros György nyakig benne van a migránsügyben!

Az újonnan kiszivárgott dokumentumok egyértelmûen bizonyítják, hogy Soros hatalmas pénzeszközökkel befolyásolja az európai választásokat és az európai migrációt is.

Soros György levelezését meghekkelték, és 2500 titkos dokumentumot  nyilvánosságra hoztak egyelőre ismeretlen elkövetők.

A DC leaks portálon fellelhető dokumentumokban elsősorban a Soroshoz köthető Open Society Foundationről lehet érdekes dolgokat olvasni. Az internetre kikerült iratokból például az is kiderül, hogy Soros befolyásolta az európai - így a magyarországi - választásokat is. 

A milliárdos üzletember stratégiai fontosságú dolgokat is manipulált, így az Európába érkező migrációhullám kialakulásában is benne van a keze - írja az rt.com. Eddig is voltak olyanok, akik feltételezték, hogy az Amerikában élő Soros György befolyásolni próbálja az európai folyamatokat, de ez az első eset, hogy kézzel fogható bizonyítékok is napvilágra kerültek.

Egyesek szerint olyan Edward Snowdenhez hasonló amerikai számítógépes szakemberek állnak a DC leaks mögött, akik le akarják rántani a a leplet egyes amerikai döntéshozók manipulációiról. Mások  orosz hekkereket sejtenek az ügy hátterében. Az sem kizárt, hogy Donald Trump embereihez köthető az ellenfelét Hillaryt egyértelműen támogató Soros leleplezése.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megalázta, verte, és rendszeresen megerőszakolta öccsét egy székesfehérvári férfi

origo.hu

Brutális dekoltázzsal indult bulizni Beyoncé - fotók

borsonline.hu

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a népszerű színész: csak 31 éves volt

vg.hu

Nem jön olaj Magyarországra – az ukránok miatt áll a szállítás

ripost.hu

Szívszorító: ez volt Olivia Newton-John utolsó kívánsága

magyarnemzet.hu

A Liu fivérek útja: látjuk-e még őket magyar színekben?

origo.hu

Perverz taxis akarta megerőszakolni a kocsiban alvó tévésztárt

lakaskultura.hu

Mérlegelj, mielőtt kinyitod a pénztárcád: 5 drága lakberendezési megoldás, ami olcsó hatást kelt

ripost.hu

"Egy senkiházi b*zi vagy!" - G.w.M is beszállt a zenész háborúba

ripost.hu

A legrosszabbtól tartanak az eltűnt inárcsi családanya lányai, most friss hírek érkeztek

nemzetisport.hu

Exkluzív dokumentumfilm-sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

További cikkek

KÜLFÖLD

Megrázó felvételek érkeztek a horvátországi buszkatasztrófa helyszínéről

KÜLFÖLD

Receptet adott a győzelemre Orbán Viktor Amerikában

KÜLFÖLD

Rendőrök közé hajtott terepjárójával egy dzsihadista édesanyja Ausztriában

KÜLFÖLD

Putyin szerint egyszer már majdnem sikerült békét kötni Ukrajnával

KÜLFÖLD

Durva kibertámadás: megbénult a parlament honlapja

KÜLFÖLD

Most érkezett: 4 éves kislány kapta el a majomhimlőt

KÜLFÖLD

Már tavasszal fenyegetőzött Ukrajna a Barátság kőolajvezetékkel

KÜLFÖLD

Ukrajna miatt leállt a kőolajszállítás Magyarország felé