Létrehozva: 2016.08.06.

Igazi luxus: indul az első gyémántszafari!

Dél-Afrika ismert a szafariturizmusáról, a vadvilág után azonban most egy másik természeti kinccsel csalogatják a turistákat az országba, ahol szeptemberben indul az elsõ gyémántszafari.

A fokvárosi Ellerman House Szálloda és a Benguela Diamonds legfeljebb hatszemélyes túrája 215 ezer randba (4 millió 275 ezer forintba) kerül. Az utasokat a fokvárosi nemzetközi repülőtér privát termináljáról magángéppel viszik a Dél-Afrika nyugati partján, a namíbiai határ mellett fekvő Port Nolloth városkába, ahol az 1800-as években még rezet bányásztak. Az enklávé az 1920-as években virágzott fel újra, miután gyémántokat találtak a földben, majd később az óceánban - írta a The Daily Telegraph című brit lap.

Noha a drágakövek manapság már nem annyira gyakoriak, mint egykor, a vidék még mindig gazdag az ásványkincsekben, az óceán mélyéről például profi búvárok hozzák felszínre a kincseket.

Az egynapos gyémántszafari résztvevői - akiket egy modern tengerparti villában helyeznek el -, a reggeli után maguk is lemerülhetnek a mélybe búvármesterekkel, de ha nincs meg az ehhez szükséges képzettségük, hajón kísérik a csapatot és nézik, hogyan kutatnak a drágakövek után a vízben.

A vadászat után következik a talált kincsek osztályozása és bemutatása, felszínre ugyanis nemcsak gyémántok kerülnek, hanem egyéb ásványok, például gránitfélék és olivinek is. A szafari szervezői szerint majdnem biztos, hogy a résztvevők találnak valami értékeset.

A talált gyémántot csiszolásra dizájnstúdióba küldik, ahol ékszert készítenek belőle - nem titkoltan annak reményében, hogy a túra résztvevőit sikerült annyira megbabonázni, hogy meg akarják majd vásárolni, amit a szafarin találtak.

A szafari résztvevői akár már három nappal az után megkaphatják ékszerbe foglalt gyémántjukat, hogy nyers formában megtalálták az óceánban.

A gyémántvadászat mellé ötcsillagos ellátás jár a nap során. A Port Nolloth-i villában gourmet ebédet kapnak a vendégek, mellé pedig a legkiválóbb dél-afrikai borokból válogathatnak, és miután visszaszállították őket a fokvárosi hotelbe, a társaság a bento stílusú vacsora mellé vintázs Dom Perignon-pezsgőt kap. Amennyiben az időjárás is engedi, mindezt a szálloda kertjében, egy szirt tetején fogyaszthatják el, miközben egyedülálló kilátásuk nyílik arra, ahogy a nap lebukik az Atlanti-óceánba.

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át