kulcsár edina
Balkáni Nostradamusnak is nevezték azt a vak jósnõt, akinek jövendölései 85 százalékos pontossággal igazolódtak be. Baba Vanga megjósolta Sztálin halálát, a Kurszk tengeralattjáró katasztrófáját, az ikertornyok lerombolását, Barack Obama elnökké választását és számos más történelmi eseményt. Azonban 2016-ra hátborzongató próféciákat tartogatott Európa számára...
A bulgáriai tisztánlátó, Baba Vanga 1996-ban, 85 éves korában halt meg, de addig számos elképesztő, a jövőben történő dologról adott próféciákat a világ számára.
Még halála előtt ijesztő jövőt jósolt Európának. Az asszony egy "nagy muszlim" háborút vizionált, amely 2010-ben fog elkezdődni. Ez a jóslat beigazolódott, ugyanis akkor indult be az egész Közép-Keletet és Észak-Afrikát átfogó tüntetéssorozat, demonstráció, ami Arab Tavaszként vált ismertté. Ez pedig egyenes úton vezetett az Iszlám Állam felemelkedéséhez...
Az összeesküvés-elméletek kedvelői szerint létezik egy terv Európa lerohanására, amelynek az Arab Tavasz csak az első lépcsőfoka volt, és ez indította be végül a nagy inváziót, amit mi csak menekültáradatnak gondolunk...
Baba Vanga arra figyelmeztetett, hogy 2016 után Európa léte nagy veszélybe kerül. Jóslata szerint a muszlimok indította vegyi háborúban szinte Európa teljes lakossága elpusztul majd.
További próféciái szerint 2018-ra Kínai lesz a világ legnagyobb hatalma, míg 2043-ra az arabok átveszik az uralmat a keresztény Európában, és ebben az évben fog megalakulni Rómában a kalifátus, azaz egy feudális rendszer, amely a legtöbb muszlim országot államformája. 2076-tól pedig ismét eluralja a világot a kommunizmus.
Bár elég sötéten festi le jövőnket, számos jel mutat arra, hogy valóban zajlik már egyfajta háború a színfalak mögött. Gondoljunk csak az iszlám fanatikusok terrorcselekményeire Európában és világszerte...
A támadók nem a már jól ismert harci taktikák szerint vívják a harcukat Európában, mint az első vagy a második világháborúban. Sokkal sunyibb módon, alattomosan férkőznek az ellenségeik soraiba, és belülről bomlasztják, pusztítják a számukra ellenségesnek vélt országokat...
Baba Vanga jóslatai eddig 85 százalékos arányban beigazolódtak, bár saját halálával kapcsolatban pont tévedett... és az atomcsapás sem igazolódott be, ezért talán van némi remény arra, hogy mellé lőtt, és megússzuk Európa pusztulását...