
Az összetört édesapa szerint ha figyelnek a depressziós pilótára, az õ családja nem hal meg a Germanwings gépén.
Az egész világ megdöbbent, amikor egy pilóta 2015. március 24-én nekivezette a Germanwings gépét a francia Alpokban egy hegyoldalnak. A katasztrófa során 149 ember vesztette életét. Azóta kiderült, hogy Andreas Lubitz komoly depresszióval küzdött, ám ez nem volt elég indok ahhoz, hogy ne repüljön többet. Egy édesapa most mégsem a légitársaságot vagy az orvosokat jelentette fel, hanem az elkövető szüleit és barátnőjét.
Klaus Radner a tragédia során elvesztette lányát, egy éves unokáját, s vejét is. Õ most bűnrészességgel vádolja Lubitz szüleit és barátnőjét, mivel tudtak a 27 éves fiatalember betegségéről, orvosi kezeléseiről, de meg sem próbálták lebeszélni Lubitzot a repülésről.
Egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy vizsgálat során egy csomó kérdésre nem találtak megnyugtató választ
- mondta Radner a német Bildnek. A korábbi bírósági kihallgatáson kiderült ugyanis, hogy a barátnő készítette össze a pilóta antidepresszáns gyógyszereit a tragédia napján. A feljelentő szerint ki kell derülnie, hogy miért nem vitték el Lubitzot egy klinikára, ahol tudtak volna rajta segíteni. Klaus Radner úgy véli, könnyen előfordulhat, hogy a hozzátartozók nem is vették elég komolyan Lubitz egészségügyi problémáit. Radner ügyvédje hozzátette:
A feljelentés az egyetlen kártya a kezünkben, hogy választ kaphassunk a kérdéseinkre. Mindenkinek jogában áll megtudni, miért is kellett 149 ártatlan embernek meghalnia.







