Létrehozva: 2016.06.29.

Terror: Ez a két ország retteg az Iszlám Állam véres merényleteitől

Újabb terrorcselekményektõl tart két ország is annak nyomán, hogy az elmúlt héten súlyos merényleteket követtek el a határaikon. Joggal tartanak a terrorszervezet leszámolásától.

Nabih Berri, a libanoni parlament elnöke közölte: olyan információk birtokába jutottak, amelyek szerint terrorista csoportok támadásokat készülnek végrehajtani néhány ismert politikus és az ENSZ libanoni békefenntartó missziója ellen.

Az Addiyir című napilap Berrit idézve arról számolt be, hogy a missziót tájékoztatták a veszélyről, a szükséges óvintézkedések megtétele érdekében. A libanoni házelnök szerint

a küszöbön álló terrorveszély

miatt a libanoniak egységére van szükség, még ha a politikai kérdésekben nincs is konszenzus.

Tammam Szalám libanoni kormányfő kedden egy biztonsági tanácskozáson elnökölt és a kabinet rendkívüli ülésének összehívását sürgette, miközben arra figyelmeztetett, hogy hazája

a fundamentalista terrorizmussal való szembenézés új szakaszába lépett.

A tanácskozásra egy nappal azután került sor, hogy a szíriai határtól néhány kilométerre lévő, Bekaa régióbeli Kaa községet merényletsorozat rázta meg, amely legalább öt ember életét követelte, több mint 25-en pedig megsebesültek.

Romlott a helyzet Jordániában is

A humanitárius szervezetek állítása szerint a június 21-i, hét halálos áldozatot követelő öngyilkos támadás óta nincs hozzáférésük az északkelet-jordániai Rokbane régióban lévő táborhoz. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által vállalt támadás után néhány órával a jordániai hadsereg nemzetbiztonsági megfontolásokra hivatkozva "zárt katonai övezetté" nyilvánította a Szíriával közös határt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl