
A városban szinte háborús helyzet alakult ki, rohamrendõr-osztagok állnak mindenütt, a terroristák pedig ismét ünnep idején csaptak le.
Kedd este az isztambuli repülőtéren három fegyveres lövöldözött, majd felrobbantották magukat. A török miniszterelnök szerint az Iszlám Állam áll a merénylet mögött, amelynek most már negyvenegy halottja és 239 sebesültje van.
![]()
A %RIPOST%-nak nyilatkozott Szabó Edina, aki évek óta Isztambulban él. Edina elmondta, eddig is fokozott biztonsági intézkedések voltak érvényben a városban, folyamatosan ellenőrizték a köztereket,
de most még ennél is óvatosabb mindenki.
"Régebben csak egy-egy fontos turistahelyen voltak rendőrök, most minden forgalmas ponton egy-két rohamrendőr-osztag állomásozik, hajóállomásokon, metróknál, hidaknál" - mesélt lapunknak a már-már szinte háborús helyzetről. Ennek ellenére úgy döntött, nem tér haza, hiszen külföldön már kiépítette a saját életét, és ezzel a többi kint élő honfitársa is egyetért.
Brüsszel után sehol nem vagyunk biztonságban. Nem mennék haza.
![]()
Edinától azt is megtudtuk, hogy az emberek meglepő módon nem félnek, inkább dühösek, hiszen Ramadán ünnepe van, ami a muszlim embereknél igen fontos vallási esemény. Akárcsak a tavalyi tunéziai tengerparti lövöldözés, ez a támadás is a vallási ünnep idején történt.
"Inkább a külföldiek mondanak le nyaralásokat Antalyában, Bodrumban és Adanaban. A törökök nem félnek kimozdulni, őket inkább a turisták visszaesése miatt megemelkedett árak tartják vissza.
Antalya konkrétan üres, úgy, ahogy mondom. Hetvennyolc nemzetközi konferenciát töröltek február óta.
Ezt egy konferenciaszervező ismerősömtől tudom."
A helyzet tehát aggasztó, mert bár a januári támadások óta megerősítették a város védelmét, a terroristáknak még így is sikerült beférkőzniük egy repülőtérre. Kérdés, hol, csapnak le legközelebb.







