RETRO RÁDIÓ

Megverték, majd fához kötözték a tolvaj migránst a verőlegények!

WM
Szerző
WM
Létrehozva2016. 06. 06. 01:15

Egyesek szerint igaza volt a három férfinak, mások viszont embertelen bánásmódról beszélnek...

Továbbra sem csillapodnak a viták egy a Youtube-ra feltöltött videó körül. Az eset hátterében az áll, hogy egy német településen, Arnsdorfban egy iraki férfi már sokadszorra visszament balhézni egy boltba azzal az ürüggyel, hogy nem működik az ott vásárolt feltölthető telefonkártyája. A videó azonban csak onnan kezdődik, amikor próbálják a tudomására adni, hogy letelefonálta róla az egységet, és vennie kell egy másikat.

A 21 éves iraki ezt nem hajlandó tudomásul venni, a kezében lévő - ki nem fizetett - borral már korábban megfenyegette az eladókat és az üzletvezetőt is. A biztonsági őr pedig láthatóan tehetetlen az üggyel kapcsolatban. 

A patthelyzetet végül az oldja meg, hogy négy nagyobb darab ember besétál az üzletbe, kérdezés nélkül kicsavarják a fiatal menekült kezét, majd megverik és kidobják az üzletből.

Beteg embernek látták el a baját...

Mint az utólag kiderült, egy fához is szorosan odakötözték, mondván, hogy ne tudjon elmenekülni a rendőrök kiérkezéséig. Szintén csak utólag vált világossá, hogy az iraki egyébként pszichésen beteg, és az egyik helyi intézetben áll kezelés alatt - írja a krone.at. 

A videó végén egy nő megjegyzi, hogy milyen szomorú, hogy már itt is polgárőrségre van szükség. A négy férfi között volt egyébként egy politikus is, aki korábban a polgármesteri címre hajtott.

Mi egy civil kezdeményezés vagyunk, és azért jöttünk létre, hogy rendet tartsunk. Ugyanezt tettük volna egy balhés német állampolgárral is

- mondta a politikus. Az egyelőre tisztázatlan, hogy miként jutott a férfiak tudomására, hogy balhé van a szupermarketben, mert az áruház azzal védekezik, hogy ők nem hívták az önkéntes polgárőröket. A férfiakat először elengedte a rendőrség, de a legfrissebb hírek szerint most mégis eljárás indul ellenük. 

 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.