RETRO RÁDIÓ

Drámai levelet írt támadójának a megerőszakolt egyetemista lány

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 06. 09. 00:30

A 20 éves Brock Turnert nemi erõszakkal vádolták meg, miután a Stanford Egyetem egyik házibuliján megtámadott egy fiatal lányt. Az áldozat egy levélben emlékezett vissza a szörnyû estére.

Egy most 23 éves lány, akit még tavaly januárban erőszakolt meg a Stanford Egyetem egyik úszója, döbbenetes levélben emlékezett vissza a szörnyű estére. A helyi sajtó csak Emily Doe-nak hívja az áldozatot, aki csak a kórházban döbbent rá, hogy nemi erőszak áldozata lett. Később pedig a sajtóból értesült, hogy

levetkőztetve találtak rá egy kuka mögött az egyetemista társai,

akik végül elfogták a támadót. A 20 éves Brock Turnert szexuális erőszakkal vádolták meg, tettéért 6 hónap börtönt kapott.

Emily hosszú levelét felolvasták a bíróságon, ahol a jelenlévők döbbenten hallgatták a történteket. A visszaemlékezést az Independent adta közre.

Ittam egy kis likőrt, ám ez nem volt jó ötlet, ugyanis teljesen levetkőztem a gátlásaimat

- számolt be Emily, aki ezután már csak arra emlékezett, hogy hordágyon viszik. Ekkor még nem tudta, hogy nemi erőszak áldozata lett.

Az úszó fiú mást mond

A lánnyal szemben a támadó mindenre emlékszik, azt vallotta, hogy a részeg egyetemista mindenbe beleegyezett, így a szexbe is, ám ezeket tagadta levelében a megerőszakolt lány.

Állítása szerint azt is megkérdezte, szexelünk-e, én pedig igent mondtam. De ez teljesen életszerűtlen, mikor kérdez ilyet egy fiú?

- írta levelében Emily.

Az úszó édesapja a fia védelmére kelt az ítélethirdetés után, nem értette, hogy egy 20 perces tettért miért kell hónapokig börtönben ülnie a gyerekének.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.