RETRO RÁDIÓ

Végre! Hamarosan meglesz a lezuhant utasszállító roncsa

Végre! Hamarosan meglesz a lezuhant utasszállító roncsa
DG
Szerző
DG
Létrehozva2016. 05. 26. 09:20

Befogták a gép jeladóját, vagyis a sok száz négyzetkilométeres szakasz helyett egy kisebb falunyi területre kell csak koncentrálniuk a keresõcsapatoknak.

Óriási áttörést értek el az egy hete lezuhant EgyptAir-gép után kutató csapatok! A tengeren ugyanis befogták egy, a repülőről származó jeladó hullámait, ami azt jelenti, hamarosan vége a találgatásoknak, és kiderülhet, mi is történt a rejtélyesen lezuhant Airbusszal.

Mindezt szerda este Kairóban jelentette be Ajman el-Mokaddem, a szerencsétlenséget vizsgáló egyiptomi bizottság vezetője. Mokaddem közölte az al-Ahrám című napilappal, hogy befogták annak a berendezésnek (Emergency Locator Transmitter/ELT) a jelét, amely a repülőgépek földbe vagy vízbe való becsapódásakor automatikusan elkezdi továbbítani műholdra a katasztrófa pontos helyszínének koordinátáit.

A jel alapján behatárolták annak a helynek az öt kilométeres körzetét, ahol a jeladó van.

A vezető magyarázata szerint az Airbusok három ilyen berendezéssel vannak felszerelve, az egyik - amelynek a jelét észlelték - a gép farokrészében található. Ha megtalálják a jeladót, a gép újabb roncsdarabjai is meglesznek.

Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel a fedélzetén a múlt csütörtökön, hajnalban tűnt el a radarernyőkről, körülbelül 35 perccel a tervezet leszállás előtt, épphogy belépve az egyiptomi légtérbe. Azóta az Airbus után kutató hajók és repülőgépek csak néhány sodródó roncsdarabot, illetve emberi testrészeket találtak a tengerben a görög Kárpathosz-sziget közelében, de a géptestet még nem találták meg. A katasztrófa oka egyelőre nem ismert, az egyiptomi hatóságok minden eshetőséget vizsgálnak, és azt sem zárják ki, hogy terrorcselekmény következtében zuhant le a gép.
 


A gép feketedobozait még nem találták meg. Mokaddem szerint a keresés komoly műszaki felkészültséget igényel, mivel a berendezések feltehetően három kilométernél nagyobb mélységben vannak. Az egyiptomi hatóságok egy mélytengeri műveletet végző külföldi céghez fordulnak segítségért.

Egyiptom néhány órán belül megkapja Görögországtól a személyzet és az ottani irányítótorony között lezajlott beszélgetések hangfelvételeit, és a radarok által rögzített adatokat is. Emellett francia nyomozók is begyűjtenek minden rögzített felvételt és adatot azokból az európai országokból, amelyek felett átrepült a gép. Az információkat átadják a katasztrófa okait vizsgáló egyiptomi bizottságnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.