tóth gabi
Sokan fittyet hánynak a babonákra, azonban egyszer már lecsapott péntek 13-án az Iszlám Állam. November 13-án, pénteken, Párizsban...
Napra pontosan fél évvel ezelőtt csapott le az Iszlám Állam Párizsra. Szokványos pénteki napként indult az élet a francia fővárosban. Sokan várták az estét, ugyanis volt, akinek fontos focimeccsre, és volt olyan is, akinek koncertre volt jegye. Mint tudjuk, sokaknak borzalmas véget ért a szórakozásnak indult kikapcsolódás...
A britek most teljes készültségbe helyezték magukat, hiszen ők is az Iszlám Állam főcélpontjának számítanak. A terrorszervezetnek pedig minden oka megvan, hogy ezt a napot válassza egy támadásra, ők ugyanis ünnepként tekintenek a fél évvel ezelőtti eseményekre.
Az angol Dailystar például azt írja, hogy sokan gyomorgörccsel mentek ma munkába, félve attól, hogy a tömegközlekedési eszközökön tűnnek fel az Iszlám Állam emberei.
A szakemberek szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e terrortámadás Angliában, hanem az, hogy mikor kerül rá sor
- írják. A készültséget külön fokozza, hogy tegnap a hatóságok egy afgán állampolgár telefonján olyan képeket találtak, amelyeken nyugat-európai célpontok szerepelnek.
A sok baljós jel mellett azonban valószínű, hogy a terrorszervezet nem akar olyan napon lecsapni, ami túlságosan kiszámítható lenne. A péntek 13-a és a pont féléves dátum túl nagy gyanakvást kelt az emberekben és a hatóságokban. Az Iszlám Állam feltehetőleg kivárja, míg nem lesznek ennyire éberek a titkosszolgálatok.