
Hátborzongató kínzás: Gyerekeket égetett el élve az Iszlám Állam
Egy öttagú iraki családot - köztük három gyereket - égettek el élve az Iszlám Állam nevû terrorszervezet szélsõségesei.
A családot kedden végezték ki az észak-iraki Kirkuk Rijád nevű körzetében, jelentette csütörtökön a Press TV nevű angol nyelvű iráni hírtelevízió. A gyerekeket is élve megégették. Állítólagos bűnük az volt, hogy megpróbáltak elmenekülni az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló területekről. A terrorszervezet azért tiltotta meg a civileknek a szökést, mert így élő pajzsként használhatja őket.
Mint ismeretes, az Iszlám Állam a megfélemlítés eszközeként alkalmazza a lefejezéseket és a különös kegyetlenséggel elkövetett nyilvános kivégzéseket,
az ezekről készült felvételekkel pedig gyakorta kérkedik az interneten.
![]()
Ugyancsak kedden a dzsihadisták 35 dezertőrt temettek el élve a Moszultól délre található Kajjára külvárosában, mert állítólag elmenekültek az észak-iraki csatatérről. Egy iraki hírügynökség jelentése szerint a terrorszervezet húsz másik tagjának
a lábát vágták le azért,
mert meg akartak szökni a csatából. A csonkításba a híradás szerint mind belehaltak.






