RETRO RÁDIÓ

Újabb civil célpontokat szemelt ki az Iszlám Állam Európában!

Újabb civil célpontokat szemelt ki az Iszlám Állam Európában!
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 04. 27. 13:51

A svéd hírszerzés nemrég olyan információ birtokába jutott, amely szerint az Iszlám Állam tagjai valószínûleg Stockholmban terveznek merényletet elkövetni.

Az Aftonbladet és az Expressen svéd napilapok, valamint a közszolgálati rádió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a szóban forgó információ egy Stockholmot fenyegető terrortámadás veszélyére utal. Az Expressen információi szerint a svéd titkosszolgálatot iraki források úgy tájékoztatták, hogy

az Iszlám Állam hét vagy nyolc tagja léphetett a skandináv ország földjére

azzal a szándékkal, hogy támadást hajtson végre civil célpontok ellen.

A titkosszolgálat egyik szóvivője azt mondta, nem kommentál terrorfenyegetésre vonatkozó részleteket, annyit árult el csupán, hogy együttműködnek a rendőrséggel, valamint más nemzeti és nemzetközi partnerekkel.

A hírszerzés alaposan kiértékeli a kapott információt, amely olyan természetű, hogy megítélésünk szerint nem hagyhatjuk figyelmen kívül

- tette hozzá.

Több terrorista lehet Stockholmban

Egy iraki biztonsági forrás közlése szerint 2015 februárjában hat iraki állampolgár hagyta el Irakot és utazott Svédországba Törökországon keresztül. A csoport vezetője korábban Abu Muszab az-Zarkávinak, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egykori iraki vezetőjének a harcostársa volt, és többször is börtönbe vetették az amerikai erők Irakban.

Különleges műveleteket akarnak elkövetni Svédországban, hogy kikényszerítsék a skandináv ország kilépését az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióból

- tette hozzá a névtelen forrás, a novemberi párizsi és a márciusi brüsszeli támadásokra is utalva.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.