RETRO RÁDIÓ

Lefejezett gyermekholttestekre bukkantak Szíriában

Lefejezett gyermekholttestekre bukkantak Szíriában
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 04. 03. 07:10

Hatalmas tömegsírt találtak a szíriai kormányerõk az ISIS terrorszervezettõl visszafoglalt Palmüra külterületén. A dzsihadista szervezet nõket és gyerekeket is elhantolt.

A szíriai kormányerők orosz légi támogatás mellett, éppen egy hete szorították vissza az Iszlám Állam fegyvereseit Palmürában, ezzel komoly csapást mérve a szélsőségesekre. A tömegsírt a város északkeleti csücskében fedezték fel a több száz tetemet rejtő sírt, mely egyelőre az egyetlen, amit megtaláltak. A holtestek között gyermekek és nők is vannak, sokak fejét levágták. Többségük civil áldozat, de sok katonát is eltemettek.

Az Iszlám Állam tavaly májusban foglalta el Palmürát, ahol a helyi sajtó szerint mintegy négyszáz embert végeztek ki a megszállás első napjaiban. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet értesülései szerint az IÁ számtalan embert kivégzett, a holttesteket pedig a város külterületén hantolta el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.