RETRO RÁDIÓ

Minden katonát és rendőrt mozgósítottak Belgiumban

F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2016. 03. 22. 22:38

A terroristák felkutatására indított nyomozások nagy erõkkel folynak, de egyelõre nem lehet pontosan tudni, mi volt a keddi támadások elkövetõinek terve.

Belgium elég gazdag ország ahhoz, hogy ne szabjanak felső határt a terrorizmus ellen folytatott küzdelem kiadásainak - jelentette ki kedden Koen Geens belga igazságügy-miniszter az RTBF közszolgálati tévécsatorna műsorában. 

A miniszter kifejtette, eddig 400 millió eurót (mintegy 120 milliárd forint) különítettek el az ilyen jellegű kiadásokra.
    Hangsúlyozta: a novemberi, Párizsban elkövetett terrortámadások óta fel vannak készülve arra, hogy Belgium területén is hasonló események történjenek, ezért minden forrást megmozgatnak ezek elhárításához
.
   

 "Sohasem lehetünk biztosak abban, hogy ez nem következik be újból"

 

- mondta a miniszter, hozzátéve, hogy nincsenek arra vonatkozó információk, hogy a fővárosban vagy az ország területén további támadásokra kellene számítani.
    A terroristák felkutatására indított nyomozások nagy erőkkel folynak, de egyelőre nem lehet pontosan tudni, mi volt a keddi támadások elkövetőinek terve. A miniszter reményét fejezte ki, hogy sikerül kézre keríteni azt a merénylőt, aki végül nem robbantotta fel magát a Zaventem nemzetközi repülőtéren.
    

Jan Jambon belügyminiszter a műsorban azt mondta,

 

a hatóságok tudtak arról, hogy Németországon át Franciaországig "nagy a mozgolódás" radikális körökben, de arról nem volt tudomásuk, hogy Brüsszelben készülnének terrortámadásra.

 


    Hozzátette: a keddi események hatására a legmagasabb fokozatúra emelték az ország védelmi szintjét, ami azt jelenti, hogy minden rendőrt és katonát mozgósítottak, valamint felső korlát nélkül, minden anyagi támogatást biztosítanak a terrorizmus elleni küzdelemhez.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.