
Egy fiatal lány a felismerhetetlenségig összeégette szép arcát, hogy ne történjen meg vele az a szörnyûség, ami pokollá tette az életét. Az Iszlám Állam kegyetlen katonái többször is megerõszakolták, ezért döntött úgy, hogy eltorzítja vonásait.
Mindkét füle és az orra is teljesen leégett annak a fiatal lánynak, aki szándékosan gyújtotta fel magát, hogy így meneküljön az Iszlám Állam perverz terroristái elől.
Az ártatlan lányt egy menekülttáborban tartották fogva, ahonnan társaival együtt többször is megszökött. A kegyetlen katonák azonban mindig megtalálták, visszahurcolták a táborba, majd durván a magukévá tették. Egy idő után úgy érezte, nem bírja tovább.
Egyik éjjel felkelt és benzinnel locsolta le magát.
Gyufát gyújtott, majd lángba borította saját testét. Abban bízott, hogy összeégve már nem fog kelleni senkinek, és véget ér a hónapok óta tartó rémálom.
Amikor azonban az arca is égni kezdett, nagyon megijedt és eloltotta a tüzet.
A felismerhetetlenné torzult fiatalt jelenleg kórházban kezelik, már több tucat beavatkozáson esett át, de még legalább 30 bőrátültetés vár rá.
Megrázó története annyira megérintett egy német terápiás orvost, hogy kezébe vette a lány sorsát.
"Az ISIS emberei nyolcszor eladták őt az alatt a tíz rettenetes hónap alatt, amit a fogságukban töltött. Túszként tartották, és több százszor követtek el rajta nemi erőszakot!"
- mesélte megrendülten Jan Ilhan Kizilhan a Mirrornak.
Nem ez az egyetlen borzalmas eset, ami napvilágra kerül a terrorszervezet embereinek kegyetlen tetteiről. Egy másik nő, akit szexrabszolgaként tartottak fogva a katonák, nemrég könyvet írt az átélt szörnyűségekről.







