Létrehozva: 2016.03.24.

Ingyen szexelhetett a műpéniszt kapó férfi

Gyerekkori autóbalesetben szakadt le Mohammed hímvesszõje, és négy éve kapott helyette bionikus mûpéniszt. Orvosai most engedélyezték, hogy végre elveszíthesse szüzességét. A nem mindennapi aktus egy és háromnegyed órán át tartott egy hivatásos dominával, aki eltekintett a 160 fontos óradíjától is.

Szerző F. G.

Az edinburghi Mohammed Abad hétévesen egy hógolyócsata hevében kiszaladt az útra, akkor érte a szörnyű autóbaleset, amiben elveszítette a péniszét.

Három évtizedig kellett élnie ezzel a fogyatékossággal, ez idő alatt rengeteg műtéten esett át, s már-már úgy tűnt, hogy nincs számára megoldás. Negyvenéves volt, amikor felcsillant előtte a remény, hogy visszakaphatja, amit elvesztett, a férfiasságát.

2012-ben orvosai felajánlottak neki egy 20 centiméter hosszú, bionikus műpéniszt, ami mostanra teljesen úgy működik, mint egy igazi hímvessző.

 

Néhány napja pedig a profi domina, a 2013-ban szexuális tevékenységéért kitüntetett Charlotte-Rose vállalkozott rá, hogy beavatja a férfit a testi szerelem rejtelmeibe. Mielőtt a rég várt aktusra sor került volna, a pár néhány napot együtt töltött egy londoni hotelben. Mohammed első próbálkozásra kudarcot vallott, mondhatni felsült, de másodjára végre a mennyben érezhette magát.

 

„Nagyon figyeltem arra, hogy Mohammed ne érezze magát kellemetlenül, rengeteget nevettünk, és igencsak felforrósodott köztünk a hangulat”

mesélte Charlotte az együttlétükről a Daily Mailnek, bár először elakadt a szava, amikor meglátta partnere „szerszámát”, majd azt mondta: ez fantasztikus!

Az aktus egy és háromnegyed órát tartott, és a hölgy igencsak jól érezte magát.

Mohammed elmondta, erre várt 18 éves kora óta, végtelenül boldog, és nem éri be ennyivel.

„Végre teljes életet élhetek, az álmom egy feleség, és két gyermek, egy fiú és egy lány. Rengeteg időt vesztegettem el."

 

A testi fogyatékos kliensekre specializálódott, két gyerekét egyedül nevelő Charlotte is jól járt a történettel, hiszen ez óriási reklám neki, nem csoda, hogy lemondott a 160 fontos díjáról is.

 

Szerző F. G.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ferenc pápa a háborúval kapcsolatban üzent

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve