
Különleges hadtestbe szervezõdtek azok a fiatal nõk, akiket embertelen körülmények között, szexrabszolgaként tartott fogva az ISIS. Végül sikerült megszökniük, és most bosszút forralnak. Háborúra készülnek egykori zaklatóik ellen!
The Sun Ladies, vagyis A Nap Hölgyei. Így nevezik magukat azok a nők, akiknek életét pokollá tették az Iszlám Állam perverz terroristái. A kegyetlen katonák embertelen körülmények között, szexrabszolgaként tartották őket fogva, volt, akit naponta megerőszakoltak.
Szökésük után akár el is rejtőzhettek volna a világ elől, hiszen feldolgozhatatlan sebeket cipelnek. Õk azonban elhatározták, hogy bosszút állnak egykori fogva tartóikon. Különleges női hadsereget hoztak létre, céljuk pedig, hogy háborút indítsanak azok ellen, akik tönkretették az életüket.
Támadásuk első célpontja az ISIS iraki főhadiszállása, Mosul - írja a Mirror.
"Ártatlan nők százait hurcolták el, és adták el szexrabszolgának a kegyetlen terroristák. Most megvédjük magunkat a gonosztól!"
- jelentette ki Khatoon Khider kapitány, a Sun Ladies egyik katonája. Õ is azok közé a bátor nők tartozik, akik semmilyen háborús tapasztalattal nem rendelkeztek, amikor úgy döntöttek, fegyvert ragadnak.
"Alakulatunkkal példát akarunk mutatni a többi nőnek. Arra buzdítjuk őket, hogy lázadjanak fel, és tanulják meg, hogy tudják megvédeni magukat a gonosztól. Még mindig rengeteg nőt tartanak szexrabszolgaként Mosulban. A családjaik visszavárják őket, mi pedig arra várunk, hogy szökjenek meg és csatlakozzanak hozzánk!"
- árulta el Khider, aki társaival együtt képtelen volt tovább tűrni az Iszlám Állam terroristáinak szörnyű tetteit.







