Létrehozva: 2016.03.25.

Brüsszel lett az Iszlám Állam európai fővárosa

Egy magas rangú amerikai hírszerzõ tiszt a terrorizmus melegágyának nevezte Brüsszelt. Szerinte az Iszlám Állam orránál fogva vezeti a belgákat.

Az Egyesült Államok terrorelhárító tisztviselői meglehetősen mérgesek a belga titkosszolgálatra, amiért képtelenek kezelni a helyzetet. Az amerikai szakemberek azt állítják, hogy az Iszlám Állam az orránál fogva vezeti a belgákat, és a már lassan két évtizede jelenlévő terrorsejtek lényegében azt tesznek, amit csak akarnak.

Egy magas rangú amerikai hírszerző tiszt szerint egyértelműen bizonyítható, hogy a több mint 130 áldozattal járó párizsi merénylet is Brüsszelhez köthető, és a korábbi, a Charlie Hebdo francia újság szerkesztősége ellen elkövetett támadás szálai is a belga fővárosban található Molenbeek kerülethez vezethetőek vissza. Utóbbi esetben kiderült, hogy a támadók Molenbeekben szerezték be a fegyvereiket. Az amerikai titkosszolgálat állítólag az elmúlt napokban értesítette belga kollégáit, hogy nagy valószínűsége van egy komolyabb terrortámadásnak.

A neve elhallgatását kérő hírszerző azt állítja, hogy már két évtizede szivárognak be Európába – legfőképp Belgiumba - a dzsihadista sejtek. Amit a leginkább felháborítónak tart az az, hogy ezen még csak most kezdtek igazán dolgozni a belga hírszerzők. Ennek persze meg is lett az eredménye: Európa az erőszakos szélsőségesek első számú célpontjává vált. Egy francia terrorszakértő úgy fogalmazott, hogy a dzsihadisták a nyugati világ gyenge pontjának tartják Európát, ezen belül Belgium lett a földrész gyenge pontja a szemükben.

A briteknél más a helyzet

A 2005. július 7-én a londoni metróhálózatban elkövetett robbantások az egész világot sokkolták. Utólag az angol titkosszolgálat is elismerte, hogy váratlanul érte őket az eset, mivel semmi jel nem engedett arra következtetni, hogy ilyesfajta támadásra készülnek Londonban. Éppen kezdtek csillapodni a kedélyek, de pont két héttel később újabb robbantássorozatot hajtottak végre az angol fővárosban. Akkor négy pokolgép detonátora aktiválódott, azonban egyik bomba főtöltete sem robbant fel, így szerencsére áldozatok nem voltak.

Ekkor jött a fordulópont. Tony Blair akkori brit miniszterelnök azonnali változtatásokat rendelt el. Ennek keretében a titkosszolgálat létszámát 2000-ről a duplájára emelték, fejlesztették a számítástechnikai eszközeiket, és jóval nagyobb keretből gazdálkodhat azóta a brit titkosszolgálat. Ezeknek a változtatásoknak, és a 2005-ös figyelmeztetésnek köszönhetően nem volt jelentősebb terrortámadás Nagy Britannia területén. Az igaz, hogy sok brit állampolgár esett az elmúlt 10 évben a terrorizmus áldozatául, de kizárólag turisták haltak meg, egy másik országban elkövetett merénylet következtében.

Robin Simcox - brit származású szakember, akinek a szakterülete az európai terrorhálózatok – azt mondja, hogy a párizsi és a brüsszeli események jól mutatják, hogy a legtöbb titkos- és hírszerzőszolgálat ellustult. Szerinte Angliában már nem fordulhatna hasonló elő.

Amint egy-egy sejt akkorává válik, hogy egy nagyobb horderejű támadást véghez tudjon vinni, egyből lekapcsolják a hatóságok

– írja a theguardian.com.

Simcox hozzátette, ha valaki öngyilkos merényletre készülne, azt biztosan elkapnák, nehezebb eset viszont, ha valaki magányosan, egy tőrrel vagy egy pisztollyal támadna.

Úgy tűnik tehát, hogy az angoloknak elegendő volt egy nagyobb pofon ahhoz, hogy észhez térjenek, de vajon 10 múlva ezt állíthatjuk-e a franciákról és a belgákról is?!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban