Létrehozva: 2020.10.21.

Sokkoló bejelentés: megtalálhatták az eltűnt maláj gépet

Állítólag megtalálták az eltűnt maláj gép balesetének a helyszínét.

Még 2014 márciusában tűnt el a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó maláj MH370-es járat, 239 emberrel a fedélzetén. Eddig homály fedte, mi is történt, a gép roncsait ugyanis a mai napig nem találták meg, csak egy-két darab került elő. A hatóság úgy véli, hogy a gépet szándékosan az Indiai-óceánba vezették.

Fotó: AFP

A repülést vizsgáló légiközlekedési szakértők most azt állítják, sikerült megtalálniuk azt a helyet, ahol a baleset történt, így újabb kutatást lehet indítani az óceán fenekére.

A szakértők a polgári és a katonai radarok adatait vetették össze a megtalált roncsmaradványok helyzetével. A gép szerintük minden kétséget kizáróan visszafordult és Malajzia felé repült, egészen pontosan 115 mérföldre Banda Acehtől.

A maláj kormány egyelőre azonban nem találta elég meggyőzőnek az adatokat ahhoz, hogy ismét kutató expedíciót indítson.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő