Létrehozva: 2022.02.02.
Módosítva: 2022.02.08.

Ezt tette diákjával az angyalarcú tanárnő, miután átélte vele az orgazmust

Legalább nem került börtönbe!

Szerző Doris

Igencsak furmányos módszerrel úszta meg a börtönt az az elsőre ártatlannak, sőt, szendének tűnő tanárnő, aki képtelen volt parancsolni a vágyának, és az egyik tanulójával élte át a mindent elsöprő orgazmust.

Fotó: Jasper megyei seriff hivatala

Baylee A. Turnert még 2019 februárjában vádolták meg, miután egy missouri középiskolában szexuális kapcsolatot létesített egy diákjával.

A tanárnő azonban ahelyett, hogy kétségbeesett volna, mesteri módon reagált a káoszos szituációra. Beadta a felmondását és bár eljárás indult ellene, az ügyészség kénytelen volt ejteni az ügyet, miután kiderült, Turner feleségül ment a szexpartneréhez!

Hoppá!

Ez egyébként ismert trükk az amerikai igazságszolgáltatásban, de hatásos is, ráadásul Turner visszaszolgáltatta tanítói engedélyét, így ez a büntetési tétel is érvényét vesztette – írja a Ladbible.

origo.hu

A gulyás kifogyott, rántott karaj nem is volt! - Felfedeztük Dubaj gasztronómiai különlegességeit

ripost.hu

Érkezik a bolygóvonat: ezeknek a csillagjegyeknek hoz szerencsét

borsonline.hu

Itt a nagy júniusi horoszkóp: hatalmas változásokat ígérnek a csillagok

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed a neten a hét legnagyobb blamája: a Donáth–Cseh páros szánalmas vergődése

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

magyarnemzet.hu

1700 ukrán menekültet kilakoltatnak, hogy helyet csináljanak afgán, szíriai és török migránsoknak

ripost.hu

Ismeretlen jármű jelent meg a fővárosban, megdöbbentek a helyiek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. június 2.: Vasárnap az aktív programok a legjobbak

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Jürgen Klopp ismét tarolt, Mourinhót is nevetségessé tette a BL-döntőn

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

Nyögés hallatszott a Lidl előtti bokorból, ott élvezett a párocska

KOMPOST

Arany aszteroidát fedezett fel a NASA, nem hiszed el mennyit ér

KOMPOST

Időutazó szellemek léteznek, meg is magyarázta a kutató

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: egy gízai Nagy Piramis méretű aszteroida száguld felénk

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást