Létrehozva: 2021.03.19.

„A Mars tele van élettel, csak a föld alatt” – állítja egy ufószakértő

A földönkívüli intelligencia kutatások vezetője megdöbbentő felfedezésre jutott. A vörös bolygó felszíne alatt rejtőzhet az élet .

Szerző Ripost

Nathalie Cabrol planetológus megdöbbentő felfedezésre jutott, állítása szerint ugyanis a vörös bolygón nyüzsög az élet, csak éppen a felszíne alatt.

A Nature Astronomy folyóiratban megjelent cikkében az ufószakértő professzor asszony cáfolta a Mars bolygóval kapcsolatos eddigi állításokat, és azzal érvelt, hogy a föld alatt igenis virágozhat a mikrobiális bioszféra. Az elmélete szerint az elmúlt 4 millió évben ezek az életformák befúrták magukat a felszín alá. Így a Marsi élet hasonló lehet, mint az Antarktiszi, vagyis a kopárnak tűnő tájakon is fellelhetők az élet nyomai.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A tudományos felfedezések alapján a marsi élet keresésében a víz jelenlétén kívül valóban ez lehet a második lehetséges helye a bioszféra kialakulásának. Professzor Cabrol szerint a különböző természeti kölcsönhatások kényszeríthették a mikroorganizmusokat, hogy a föld alá bújjanak.

Ezek lehetnek olyan szélsőséges környezeti tényezők, mint például a vékony légkör, az UV-sugárzás, a sótartalom, az ariditás és a hőmérsékletingadozás is, illetve ezek egymásra gyakorolt hatása.

„A felfedezés nem teszi könnyebbé az élet megkeresését, mivel a mikrobák utolsó menedékhelyei szélsőséges környezetben a mikro- vagy a nanoszinten lehetnek a kristályok repedésein belül. Másrészt a földi analógokban végzett megfigyelések azt sugallják, hogy ezek a kölcsönhatások jelentősen kibővítik a Marson azt a területet, ahol felelhetők az élet ezen apró jelei” – írta tudományos cikkében a professzor asszony.

Nathalie Cabrol szerint bár nélkülözhetetlen megfontolni, hogy az élet hol maradhatott fenn a Marson, létfontosságú annak megértése, hogyan alkalmazkodhattak több milliárd év alatt – írja a Daily Star.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NAPI UFÓ

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

NAPI UFÓ

„Azt hittem, hogy léggömbök” - furcsa dologra lett figyelmes egy férfi

NAPI UFÓ

„Szemtől szemben álltam egy földönkívülivel” - megrázó találkozásról számolt be az énekesnő

NAPI UFÓ

Megindultak a kutatások a lezuhant UFO után

NAPI UFÓ

Idegen csontvázra bukkantak? A tudósok most lerántották a leplet a rejtélyről

NAPI UFÓ

Máig nem találtak rá magyarázatot: valóban egy ufót vett fel a kamera?

NAPI UFÓ

Bizonyíték az UFO-k létezésére? Titokzatos, fekete gyűrű bukkant fel az égbolton

NAPI UFÓ

Itt a leghitelesebb UFO-felvétel: még a szakértő is elismerte