Létrehozva: 2018.10.17.

Hátborzongató dolog tűnt fel a tündéri kisbabáról készült képen

A nagymama szabályosan sokkot kapott, amikor meglátta, milyen fotót lõtt az unokájáról!

Futótűzként terjed a neten az az elsőre ártalmatlannak tűnő felvétel, amit egy nagymama csinált a lányáról és az unokájáról a Cambridge-i gyerekmúzeum előtt. Főleg az élénk fantáziájú kísértetvadászok körében népszerű, és nem véletlenül...

A nagyi ugyanis két kísérteties árnyalakot vett észre a háttérben, amik leginkább kínai kislányokra emlékeztették őt - számolt be róla a Mirror.

A látvány már csak azért is meglepte a családot, mert állítólag teljesen egyedül voltak, amikor a kép készült, sőt, úgy tűnik, mintha az egyik kislány épp a falból bukkanna elő.

Az 53 éves Ms. Cunninghamnek nem is kellett több, esküszik rá, hogy kísértetet látott.

"A lányom megkért, hogy készítsek róla és az unokámról egy képet. Csak órákkal később vettük észre, hogy különös alakok tűntek fel a felvételen. Egy esős nap volt, ezért senki sem volt ott rajtunk kívül, a két lány pedig úgy nézett ki, mintha egy másik korból léptek volna elő"

- magyarázta sápadtan az élénk fantáziájú, spirituális beállítottságú nagyi, aki azonnal felvette a kapcsolatot a szellemvadászokkal.

A szakértők úgy határoztak, hogy vizsgálódni kezdenek a környéken, és a főleg gyerekek körében népszerű múzeumot is átfésülik. Természetesen Ms. Cunningham - aki már 16 éves kora óta lát szellemeket -  is nyomozásba kezdett, és rájött, hogy a múzeum épülete egykor női börtönként szolgált.

Ezért most szentül hiszi, hogy két egykori rab szelleme jelent meg mögöttük.

Bár ezt illik némi szkepticizmussal kezelni, a képek mindenesetre érdekesek.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó