Létrehozva: 2020.06.19.

Használt, szagos bugyijaival keres havi 28 milliót az egykori balerina

Vagyonokat keres azzal, hogy a használt ruháit eladja. Mint mondja, minél jobban bűzlik a ruha, annál kapósabb.

Yaela Vonk élete nagy álma volt, hogy világhírű balett-táncos legyen, ám a jelek szerint sikerült a balettnál kevésbé megterhelő, ám nagyságrendekkel jobban fizető állást találnia. A 36 éves spanyol nő ugyanis jelenleg abból él, hogy az interneten adja el szexi fotóit, illetve minden létező használt ruháját.

„A rajongóim imádják a használt bugyikat, zoknikat, de még a büdös, használt sportcipőmet is. Úgy tűnik, minél jobban bűzlik a cuccom, annál nagyobb rá a kereslet” – idézi a Mirror Vonkot, aki állítása szerint havi 75 ezer fontot, azaz közel 29 millió forint tesz zsebre folyamatos kiárusításaival. És még mosógépre sem kell költenie, hiszen amikor a használt ruháit eladja, simán újakat vesz helyettük.

A korábban a hágai királyi balettintézetben tanuló nő egyelőre a koronavírus miatt még nem tud hazautazni Amszterdamból Spanyolországba, de nagyon szerencsésnek tartja magát, amiért a koronavírus-járvány alatt indított, bizarr üzletével megoldódtak anyagi gondjai. Vonk korábban go-go táncosként Európa számos pontján dolgozott, és jelenleg rengeteg, egykori táncos kollégája irigyli, amiért nem hogy úgy biztosított a megélhetése, hogy tulajdonképpen nem kell dolgoznia, de még jobban is keres, mintha az éjszakát járná.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő