Létrehozva: 2019.08.26.

Szörnyű dolgot videóztak a temetőben, mégis igaz a legenda?

A rémisztő teremtményt legutóbb 1976-ban látták, de már 1920-ban is róla szóltak a hírek, vele volt tele a sajtó.

Az Edgar Allan Poe versekbe illő cornwalli temetőben fotózták le azt a legendás mutánst, amit a helybéliek csak a bagolyemberként emlegetnek.

Fotó: Twitter

A félig ember, félig bagoly külsejű rémről már az 1920-as krónikák is megemlékeztek, majd 1976-ban tért vissza, azóta viszont nem készült róla semmilyen bizonyító erejű fotó vagy videó. A helyi szóbeszéd szerint először két tinilány vette észre a madárembert, akik a környéken nyaraltak, de túl messzire merészkedtek. Egy templom tornyán pillantották meg a tollas szörnyeteget, és annyira megrémültek, hogy apjuk azonnal úgy döntött, vége a nyaralásnak és azonnal hazautaznak. Néhány hónappal később szintén két tinilány kirándult a környéken, ők is arról számoltak be, hogy láttak egy óriási madarat, izzó szemekkel – írja a Mirror.

Most egy neves szellemvadász, Mark Davies állítja azt, hogy sikerült lencsevégre kapnia a horrorfilmbe illő mutánst. A bátor férfi egyik társával járta be a sírkertet néhány speciális műszerrel. Amint Mark elkiáltotta magát, hogy van-e ott valaki rajtuk kívül, a bagolyember felbukkant a temetőben, majd azonnal el is tűnt.

A helybéliek közül sokan valóban hisznek a legendában, ám mások szerint az egész csak kitaláció.

Vajon kiderül valaha az igazság?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak

BIZARR

Szívszorító pillanat, sokan ezt tapasztalják közvetlenül a haláluk előtt