Létrehozva: 2021.11.12.

Sokkoló diagnózis: Húszéves féreg kezdte el enni a férfi agyát

A 38 éves férfi teljesen egészségesnek hitte magát, ám hirtelen elkezdett zagyvaságokat beszélni és kiesett az ágyból.

Szerző Doris

A Massachusetts-ben található kórházban kötött ki az a szerencsétlenül járt férfi, aki egészen 38 éves koráig szentül hitte, hogy kicsattan az egészségtől, ám egy éjszaka leforgása alatt minden megváltozott – írja a Daily Star.

Hirtelen erős rohamok törtek rá és zagyvaságokat kezdett el beszélni, a kórházba érve pedig elvesztette az emlékezetét. Az orvosok hosszas vizsgálat után megállapították, hogy 20 évvel ezelőtt egy galandféreg költözött az agyába, ami most kedzett el gndokat okozni. Bár ez elképzelhetetlennek tűnik, azt hozzá kell tennünk, hogy főhősünk Guatemalából költözött Bostonba, addig olyan vidéken lakott, ahol még ez is megtörténhetett vele.

Ezek a férgek akár 8 méteresek is lehetnek, és ha nem távolítják el őket időben, halált okozhatnak.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra