Létrehozva: 2019.11.21.

Kővé dermedt az anyuka, amikor megtudta, mi van a kislánya lába között

Egyetlen szülő sem szeretne így járni, nem csoda, hogy a történet bejárta a világot. Az biztos, hogy valamit alaposan benéztek az orvosok...

Mióta a terhességek alatt többször is készül ultrahangos felvétel, azóta nagyon ritka, hogy ne találják el a születendő gyermek nemét az orvosok. Ezzel a fiatal, írországi párral azonban mégis megtörtént a lehetetlen: csak a gyermek születése előtti napokban döbbentek rá, hogy hiába vásároltak be rózsaszín babaruhákat és takarókat…

Fotó: Profimedia

Nyolc ultrahangos vizsgálatot is végeztek az anyukán a terhesség alatt, és minden alkalommal megerősítették az orvosok, hogy kislánya fog születni. A 28 éves Sarah Heaney és 29 éves férje, William Govan szeme ezért igencsak kikerekedett, amikor a szülés előtt nem sokkal közölték velük, hogy kisfiuk lesz.

null

null

A házaspárnak van már két lánya, akik nagyon várták a húgocskájukat. Helyette megérkezett Max, egészégesen, és az első döbbenet után a pár nagyon boldog volt. Ugyanakkor nem értik, hogyan nézhették be ennyire a dolgot az orvosok. Még magánklinikán is jártak, ahol szintén megerősítették, hogy kislányuk fog születni.

null

null

Két napjuk volt beszeretni a fiúcskának a babakelengyét; az akcióban az egész család részt vett. Amikor Max megszületett, az anya mindenkit megkért, ellenőrizzék, tényleg fiú-e. Két kislányuk, a hétéves Ella és a hároméves Abbie nagyon megdöbbent, amikor kiderült, hogy hugica helyett kisöccsük lett – de mára már elfogadták a helyzetet, és alig várják, hogy együtt menjenek hármasban a játszótérre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba