Létrehozva: 2021.06.04.

Horror a műtőasztalon: folyt a vér a fájdalomtól felüvöltő sztáranyuka arcából

Bár a csőd szélén áll, azért valahogy csak összekuporgatta a pénzt a fájdalmas beavatkozásra.

Pokolian fájdalmas kezelésen van túl a korábban Jordanként elhíresült, ötgyermekes kebelcsoda, Katie Price!

Fotó: Northfoto

Bár a sztáranyukáról az a hír járja, hogy gyakorlatilag teljesen eladósodott, egy fillérje sincs, valahogy csak tudott újítani, és összeszedett 280 ezer forintnak megfelelő összeget. Ennyibe került ugyanis az az arckezelés, ami aztán balul sült el.

A Mirror szerint a csőd szélén álló Price egy rádiófrekvenciás beavatkozáson esett át, egy géppel áramot vezettek a bőrébe, majd 50 fokosra melegítették fel, mindezt apró pontonként haladva egy órán át. Jordan olyannyira nehezen viselte a procedúrát, hogy üvöltött és remegett a fájdalomtól, a bőre pedig vérezni kezdett. Nem volt túl szép látvány.

Fotó: YouTube

Azért bízunk benne, hogy a kezelés megérte a fájdalmat, és Katie végül elégedett lesz az eredménnyel. Hiszen ahogy a mondás is tartja, a szépségért meg kell szenvedni. Ő pedig hajlandó szenvedni, csak a mellét több mint tízszer igazították meg az orvosok, nem beszélve a teste többi részéről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak

BIZARR

Szívszorító pillanat, sokan ezt tapasztalják közvetlenül a haláluk előtt