Létrehozva: 2021.03.13.

Most jelentette be a NASA: egyenesen felénk száguld egy hatalmas aszteroida

A kisbolygó március 21-én közelíti meg a Földet.

Szerző Ripost

Az év legnagyobb aszteroidája halad el a Föld közelében március 21-én – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). A 2001 FO32 jelzésű meteorit a potenciálisan veszélyes kisbolygók kategóriájába tartozik, de a NASA szerint nem jelent veszélyt az emberiségre.

Fotó: Pixabay

A mintegy egy kilométer átmérőjű égitest (kb. akkora, mint a Golden Gate-híd) mintegy kétmillió kilométerre halad el a bolygónk mellett. Ez ugyan óriási távolságnak tűnik, de csillagászati szempontból igen közelinek számít.

Az aszteroida óránként 124 ezer kilométeres sebességgel száguld el a Föld mellett, az aszteroidák többségénél gyorsabban – közölte a NASA.

A kisbolygót 2001 márciusában fedezték fel, a csillagászok azóta követik az útját.

Közepes erősségű távcsővel a déli féltekén és az északi félteke alacsonyabb szélességi köreiben az amatőr csillagászok is láthatják az aszteroidát, amelynek „látogatása” a NASA szerint kivételes lehetőséget nyújt a hivatásos csillagászoknak az égitest tanulmányozására.

Az elkövetkező 100 évben egyetlen nagyobb ismert aszteroida sem fog becsapódni a Földön, és nagyon kicsi az esélye annak, hogy a jövőben felfedezendő kisbolygók bármelyike is kárt okozna bolygónkban – közölte a NASA.

Mindazonáltal minél többet tudunk róluk, annál inkább felkészülhetünk egy esetlegesen veszélyt jelentő aszteroida elhárítására – írták közleményükben a kutatók.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó