RETRO RÁDIÓ

„Több ezrekkel vették fel a kapcsolatot” – Megdöbbentő titkokról talált ki az UFO-szakértő

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 09. 24. 20:30

A NASA egy a Föld ellen irányuló támadást is eltusolt.

Bill Birnes ufószakértőnek vallja magát, a való életben azonban lábápoló és lábgyógyászként áll helyt. A New York-i egyetemen doktorált férfi azt állítja, hogy számtalan földönkívüli dolog lebeg a mi világűrünkben. 

 

„Az ufókat tanulmányozom. Kutatom a nem a mi bolygónkról származó nem szokványos repülőgépeket, amiket földönkívüliek terveztek. A földönkívüliek igyekeznek eltüntetni a nyomaikat és a létezésükre szolgáló bizonyítékokat. De nem csak ők, hanem a NASA is. Az űrügynökség egyik kutatója látta a Hold sötét oldaláról készült fotót, amin háromszög alakú űrhajók sorakoztak fel egy kráter peremén. A NASA ennek a felvételnek a nyomait eltüntette, mondván, hogy az ET-k nem akarják, hogy felfedezzük a bázisaikat. Pedig a NASA vezetői azt mondták, hogy ez egy tényleges, eltitkolt földönkívüli támadás volt ellenünk” – állította Bill. 

Az UFO szakértő szerint az idegen lények úgy néznek ki mint, mi. Ezt pedig meg is magyarázta. Négymillió évvel ezelőtt, amikor ez a naprendszer kialakult, a Mars darabjai az újonnan kialakult Északi-sarkon landoltak. Kialakult az élet. Az üstökösök még baktériumot és DNS-t hoztak. Ezek a lények fejlődtek ki, és ők vagyunk mi. 

„Ezrekkel vették fel a kapcsolatot. Elrabolták vagy követték őket az UFO-k. John Lennon fényes nappal látta a kis lényeket, akik egy tojás alakú tárgyat adtak neki. Ezt adta át látnok barátjának, Uri Gellernke. Az a földönkívüli eszköz még mindig Tel Avivban van. Három víz alatti bázist ismerek. A Mexikói-öböl beli halászok fényes fényeket látnak Florida és Kuba egén. Egy másik LA megyében van, valamint akad egy nagyobb bázisuk Malibu mellett” – tárta fel a földönkívüliek titkát Bill. 

()

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.