A maratoni futás, mely teljes káoszba fulladt

A maraton alapvetően is kegyetlen sportág, hát még ha társul hőséggel, kiszáradással, és szervezetlenséggel is. Minden összejött azon a nyári olimpián, amikor a versenyzők több mint fele a futás negyedét sem tudta teljesíteni.

1904. augusztus 30-a volt, az Egyesült Államokbeli St. Louis városában, ahol a hőmérséklet 32°C fölé is ment a tűző napsütésben. Ha mindez nem lett volna elég, a kijelölt út pusztán egy kitaposott földútnak bizonyult, ahol nem mellesleg autók közlekedtek, szinte folyamatosan, de semmi sem állította meg a szervezőket, hogy leállítsák a maraton futást.

A szervezetlenséget továbbra is alátámasztó bizonyíték, hogy a legközelebbi ivóvíz forrás tizenegy mérföld távolságra volt az indulóponttól, és már itt sokan feladták. 

Szám szerint harminckét versenyző indult, de összesen csak tizennégynek sikerült teljesítenie ezt a pokoli utazást.

Köztük volt Fred Lorz, Amerikai hosszútávfutó is, és bár ő futott be elsőként, mint kiderült, közel sem tisztességesen, ugyanis alig kilenc mérföld elteltével megállt stoppolni. Ekkor még egyáltalán nem volt tervben a csalás, csak a stadionig szeretett volna visszamenni, ám amikor az autó lerobbant, nem maradt választása, így visszaállt a versenybe.

Már győztesként ünnepelték, le is fotózták Alice Roosevelttel, az akkori amerikai elnök Theodore Roosevelt lányával, mikor fény derült a csalásra: Az AAU (Amerikai Amatőr Sportszövetség) válaszképpen egy teljes évre kitiltotta, és aranyérmét visszavették.

A verseny így hát továbbfolytatódott, méghozzá közel sem eseménymentesen. William Garcia Amerikai futó közel belehalt a versenybe az autófüst miatt és eszméletlenül találták meg az úton. Ha egy járókelő nem segít neki, valószínűleg belehalt volna sérüléseibe.

Két afrikai versenyző, Len Tau és Jan Mashiani is részt vettek a versenyben, egészen addig sikeresen is, míg egy csapat megvadult kutya üldözőbe vette őket. Ennek ellenére is sikerült 9. és 12. helyre megérkezniük, ugyanakkor elég súlyos sérülésekkel.

Andarín Carvajal, kubai postás miután minden pénzét elveszítette elhatározta, hogy csatlakozik a versenyhez. Ekkor már 40 órája nem evett és folyamatosan úton volt, utcai ruháját kézzel tépte el, hogy legalább hasonlítson a többi sportolóra. Mikor meglátott a verseny közben egy almafát, lepihent egy kicsit és falatozni kezdett. Mint kiderült, az alma rothadt volt, és hatását hamar megérezte. Még így is 4. helyezettként érkezett meg, ami így végül valóban megmentette életét és karrierjét, és később is részt vett maratonfutásokon.

De nem ő volt az egyetlen aki bármiféle dokumentum nélkül érkezett a versenyre. Albert Corey, francia bevándorló is hasonló körülmények között került be, és bár hazájáért, Franciaországért nem versenyezhetett, az Egyesült Államokért igen, és sikeresen a második helyen végzett. 

Valószínűleg viszont egyikük sem szenvedett annyit, mint Thomas Hicks. Már a verseny kezdetében rosszul érezte magát, többször össze is esett, de edzői meggátolták a kiszállásban, így választás nélkül, de továbbfolytatta útját a cél felé. Az akkori olimpiai szabályok nem voltak annyira szigorúak mint ma, így az edzői arra a döntésre jutottak, hogy egy sztrichnin nevű anyagot, konkrétan patkánymérget adnak neki, ami kis dózisban képes fokozni a teljesítményt. Hicks a verseny további részét félig kábultan, hallucinálva és sokszor az edzői által vonszolva tette meg mindezt úgy, hogy első helyen végzett. Ha nem így történt volna, valószínűleg a verseny során belehalt volna a mérgezésbe.

Thomas Hicks soha többet nem szállt versenybe, az Olimpiai Bizottság pedig tanulva a közel végzetes hibákból szigorított a szabályokon.