RETRO RÁDIÓ

Nem fogta fel, hogy mi vár rá: kitálalt élete első hármas szexéről a fiatal szépség

szex
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 10. 17. 07:50

A fiatal lány mindig szeretett kísérletezni a szex terén, de a legnagyobb álmát nem váltotta valóra – eddig. Most elmondta, milyen egy orgia.

Dokumentumfilmben vallott arról egy 24 éves brit nő, milyen volt élete első orgiája. Laura mindig szeretett kísérletezni a szex terén, így nem hezitált, amikor jelentkezni lehetett az Életem első édes hármasa című dokumentumfilm castingjára.

A kamerák ugyan nem követték a szőke szépséget a hálószobába, de levideózták a szex előtti és az azt követő pillanatokban.

Örömmel távozott az orgiáról a fiatal lány
Fotó: Daily Mail

A lány az egyik fiúbarátjával és egy idegen nővel vágott neki a kalandnak, az esemény utáni pillanatokban pedig így beszélt a tapasztalatairól:

„Hogy őszinte legyek, nem fogtam fel, hogy hármas lesz, amíg valójában meg nem történt. Egy barátommal és egy másik nővel voltunk. A másik lány is elégedetten hagyta el a szobát, nagyon élvezte, és nem hitte el, hogy ez az első alkalmam volt” – büszkélkedett Laura.

A britek tetszését már kevéssé nyerte el a dokumentumfilm-sorozat első része. A tévécsatorna oldalának kommentszekciójában számos elégedetlen néző fejtette ki a véleményét: a legtöbben sokkolónak, felháborítónak tartják, hogy ennyire intim témát sugároznak a tévében – írja a Daily Mail.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.