RETRO RÁDIÓ

Borzalmas, mit tett a saját kisbabájával a divatbolond anyuka

Borzalmas, mit tett a saját kisbabájával a divatbolond anyuka
rpst
Szerző
rpst
Létrehozva2021. 03. 31. 18:00

A nő a fél internetet magára haragította, miután megmutatta, mit tett kislánya körmeivel.

Egy édesanya Facebook-bejegyzésében hirdeti különös szolgáltatását, miszerint műkörmöt készít kisbabáknak. A bizarr tevékenységéről fotókat is posztolt, amivel azonnal magára haragította a fél internetet.

Köztudott, hogy a kisbabák körmeit nem véletlenül kell rendszeresen vágni, hiszen összekarmolhatják vele magukat, de akár a szemükben is kárt tehetnek.

Ennek ellenére a nő büszkén hirdeti tevékenységét, amellyel arra buzdítja a többi kisbabás anyukát, hogy keressék bizalommal, ha szeretnék hogy az ő gyereküknek is hosszú, hegyes műkörme lenne. Árat nem árult el, de utalt rá, hogy mindebből természetesen pénzt vár.

Kiakadtak az internetezők (Fotó: Facebook)

Mindenkit magára haragított

A kommentelők ízekre szedték a felelőtlen nőt, amiért műkörmöket csinált a saját kisbabájának

Voltak azonban olyanok is, akik szerint a az anya csak 5 perc hírnévre vágyik, a képek pedig nem is valódiak, csupán PhotoShoppolták őket. Persze ettől sem lett népszerűbb a netezők körében – írta meg a The Sun.

A gyámügyet hívnák a kommentelők

Többen írták, hogy a fotókat a gyámügyhöz kellene eljuttatni, hogy vizsgálják ki mi az igazság. Ha a nő valóban elkészítette a műkörmüket, az gyermekbántalmazásnak minősül, hiszen veszélyeztette kislánya épségét, ezért pedig eljárást kellene indítani érte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.