Létrehozva: 2020.09.30.

Megáll az ész: bizarr kezeléseknek vetette alá péniszét az élő Ken baba

Arról nem beszélt, hogyan bírta ki a fájdalmat...

Szerző Ripost

Plasztikai műtétjeiről beszélt a hús-vér Ken babaként ismert Justin Jedlica. A férfi elmondása szerint már pontosan ő sem tudja, mennyi beavatkozáson van túl, de úgy tippel, 4-500-nál járhat. Hatalmas vágya, hogy még ebben az évben elérje az 1000-et. Jedlica megemlített néhányat komolyabb műtétjei közül.

Jedlica megműttette már a fenekét, a halántékát, felvarratta az arcát, feltöltette izmait – és ez csak töredéke azoknak, amiken átesett, illetve amik még várnak rá.

A férfi kiemelte a mikrotűs kezelését, amelyet az arcán, majd a péniszén is elvégeztetett. A beavatkozás lényege a nevében rejlik: rengeteg apró tűvel mikrosebek keletkeznek a bőrön, melyek hatására serken a vérkeringés, feszessé válik a bőr – eltűnnek a ráncok.

„Ha mikrotűs kezelésnek vetsz alá dolgokat, kollagén termelődik, ezért úgy gondoltam, növekedést is eredményezhet, szóval kipróbáltam! A végén több tucatnyi horzsolásszerű seb volt a péniszemen és a makkomon is” – részletezte Jedlica, majd hozzátette, hogy nem volt gond a dologgal, hiszen gyakran próbál ki a péniszén is új dolgokat: szilikonnal már évekkel ezelőtt feltöltette.

(via)

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó