Létrehozva: 2020.06.18.

Sokkot kapott a szemtanú: a motorjával szexelt a nyílt utcán a perverz +18-as fotó

A nem mindennapi aktus után a férfi nagyanyja kért elnézést.

Szerző Ripost

Nagy port kavart tavaly, amikor egy pécsi férfi az üzemanyagtöltő-nyíláson keresztül magáévá tett egy autót. Az akció közben lebukott, ugyanis felvette egy kamera, és a videó vírusként terjedt el az interneten. Most, egy évvel később újabb bizarr felvétel került elő egy másik férfiról, aki nem a négy-, hanem a kétkerekűekre gerjed: saját motorjával szexelt a nyílt utcán.

A meg nem nevezett bangkoki perverz akciójáról az angol The Sun egy videót is nyilvánosságra hozott, amely itt látható. Ezen a piros pólós férfi fényes nappal, egy parkolóban, deréktól lefelé meztelenül, a motoron ülve a nemi szervét hosszú másodperceken keresztül dörzsöli az üléshez.

„Belenéztem a visszapillantóba, és azt láttam, hogy egy férfi furcsa pózban ül egy motoron. Először azt hittem, el akarja lopni. Amikor jobban megnéztem, láttam, hogy épp szexel vele” – nyilatkozta a helyi médiának egy másik motoros, aki a sokkoló felvételt készítette.

Ez a videó is hamar elterjedt, főleg a helyiek körében, és a férfi egyik szomszédja hasonló felvételekkel jelentkezett. Az angol portál itt ezeket a fotókat is közölte. Jól látható, hogy ugyanez a férfi már többször, több helyen is magáévá tett egy motort.

A helyi média megtalálta a lakást, ahol a férfi a nagyszüleivel él. Bár a perverz nem akart nyilatkozni, mamája beszélt a történtekről.

„Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni azért, amit az unokám csinált”- mondta a nagyi.

Hozzátette, a férfi még gyerekként elesett, beütötte a fejét, és azóta gondjai vannak. „Törődünk vele, ahogy tudunk, és elmondtuk neki, hogy ne csinálja ezt a motorjával”.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő