RETRO RÁDIÓ

Az iskolában is szexjátékszereket tartott a pedofil matektanár

Az iskolában is szexjátékszereket tartott a pedofil matektanár
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 10. 22:40

Több diákját is megrontotta és még fel is vette videóra.

Borzasztó dolgokra kényszerítette két tanítványát a tanárként dolgozó 31 éves Tobias Yates. A pedofil férfi egy derby-i iskolában szemelte ki magának manipulálható áldozatait. A lányokat a saját lakására csalta, ahol megrontotta őket, minderről pedig videót is készített. Az egygyermekes elvált matektanár állítólag még a kulccsal zárható iskolai fiókjában is szexuális segédeszközöket tárolt.

Egy alkalommal egy gyakornok tartott órát Yates felügyelete alatt, amikor a férfi elkezdett fogdosni egy tanulót, majd egy gyermekalsóneműt adott a kisiskolásnak ajándékba, de ebből akkor nem lett komolyabb ügy.

Ezután csalta el magához az egyik 13-17 év közötti tinédzsert, akivel elhitette, hogy nincsen semmi szégyellni való abban, amit tesznek. A lány engedelmeskedett a tanárának, aki arra is rávette áldozatát, hogy uramnak vagy apunak hívja őt, miközben fajtalankodik vele.

Yates a másik áldozatának, több mint 250 ezer üzenetet írt, melyekben többször hangoztatta, hogy megöli magát, ha a lány nem teszi azt, amit kér tőle, vagy beszél bárkinek is kettejük viszonyárról. A megrémült tinédzser engedelmeskedett a férfi követeléseinek, mert félt, hogy Yates valóban kárt tesz magában miatta.

Végül az egyik áldozata – nem tudni, a két lány közül melyik – mégis beszélt szüleinek a történtekről, akik azonnal a rendőrséghez fordultak. A hatóságok ekkor még csak ennek a lánynak az esetét vizsgálták, és nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a pedofil férfit. Később a másik lány is összeszedte bátorságát és jelentkezett a rendőrségen, így a tanár ügyét újratárgyalták.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.