Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.02.

Még a tudósok is megdöbbentek: lenyűgöző, mit találtak a Jupiternél

A Jupiter mögött találtak rá egy régóta vitatott kérdés megoldására.

Szerző Ripost

„Üstökösbejárót” fedeztek fel a csillagászok a Jupiteren túl a NASA Spitzer űrtávcsöve segítségével. A régió mintha ajtót nyitna az üstökösök számára a Naprendszer belseje felé.

Amikor az üstökösök a Naprendszer külső pereme felől megérkeznek, jeges részeik gázokat és port kezdenek kibocsátani, ahogy közelednek a Nap felé. Ezeknek a robbanásszerű kilökődéseknek a hatására jön létre a hullócsillagok látványos jelensége, amely felvillan a Föld éjszakai égboltján. Az üstökösök kozmikus útja régóta vitatott téma volt a szakértők között egészen mostanáig – olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Az üstökösök kiemelt jelentőséggel bírnak a csillagászok számára, mivel olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek tökéletesen megőrződtek a Naprendszer születésének korából.

Az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának tudósai felfedeztek egy térséget a Jupiter gázóriása mögött, amely úgy viselkedik, mint egy „üstökösbejáró”. Ezen a bejárón érkeznek a jeges, üstökösszerű égitestek, úgynevezett kentaur típusú objektumok a Naprendszer óriás bolygói, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felől a Naprendszer magjának irányába. Innentől kezdve ezeket az üstökösöket csapdába ejtheti a Föld közelsége.

A kentaur típusú objektumokról úgy vélik, hogy a Kuiper-övből származnak, egy fagyott objektumokban gyakori, a Neptunusz mögötti régióból. Ez a terület mintegy 50 csillagászati egységnyi távolságra terjed ki. Egy csillagászati egység a Nap és a Föld átlagos távolsága, nagyjából 150 millió kilométer.

A Neptunusz közelsége beljebb löki ezeket az objektumokat és kentaurokká válnak. A Naprendszer szíve körül mintegy ezer rövidperiódusú üstökös kering. Ezek között az úgynevezett Jupiter-család üstökösei (JFC) között vannak azok, amelyeket meglátogattak már űrszondák például a NASA Deep Impact, Stardust és Rosetta missziója során.

Kathryn Volk, az Arizonai Egyetem kutatója szerint ezeknek az objektumoknak kaotikus a pályája, így nem követhető, milyen úton haladtak. „Ez megnehezíti annak kiszámítását, honnan érkeztek pontosan és merre tarthatnak a jövőben” – emelte ki. A kutatók tanulmányukat az Astrophysical Journal Letters című szaklapban mutatták be.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán