RETRO RÁDIÓ

Hazaküldtek egy párt a luxusnyaralásukról, mert túl hangosan szexeltek

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2019. 11. 05. 04:30

A házaspár szerint mondvacsinált okok miatt kellett hazamenniük, ezért jogi útra terelik az ügyet.

Egy német házaspár, Renate F. és férje, Volker még idén áprilisban egy kéthetes karib-tengeri hajútra indult a TUI Cruises társaság Mein Schiff 5 nevű óceánjáró hajóján. A méregdrága trópusi út azonban idejekorán véget ért számukra, ugyanis az első napon a kapitány parancsára mindkettejüknek el kellett hagynia a fedélzetet egy „biztonsági jellegű incidens” miatt – írja a brit Sun internetes kiadása.

A hajó személyzete nem indokolta részletesen, miért kell elhagyniuk a fedélzetet, de házaspár szerint azért zavarták haza őket, mert túl hangosan szeretkeztek nyitott ablakoknál a kabinjukban. A szex után ráadásul veszekedtek is egy sort, amit valószínű csak az nem halott, aki a hajó másik végében tartózkodott.

A német turisták először teljesen értetlenül álltak a kapitány döntése előtt, de végül kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy nem igazán tudnak mit csinálni, ezért Barbados szigetén leszálltak. Ezzel teljesen elbukták a hajóútra befizetett összeget, sőt egy kisebb vagyont is ki kellett csengetniük egy barbadosi szállásra, illetve a kis szigetről két párizsi repjegyre, majd a francia fővárosból két vonatjegyre haza Németországba.

A házaspár nemrég úgy döntött, jogi útra terelik az ügyet és kártérítési pert indítottak a hajót üzemeltető cég ellen, hogy visszakapják a több ezer eurós út árát.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.