RETRO RÁDIÓ

Sokkot kapott az orvos, amikor meglátta a nő bőrét

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 25. 19:30

Annyi fájdalomcsillapítót vett be egy nő, hogy bekékült tőle a vére.

Rettentő fogfájás gyötört egy fiatal amerikai nőt, aki ezért fájdalomcsillapítókkal próbálta enyhíteni kínjait. A gyógyszerek benzokaint tartalmaztak, ami súlyos tüneteket okozott a nőnél: körmei bekékültek, a bőre kékes árnyalatot öltött. Ezeket észlelve, valamint gyengeségre, szédülésre panaszkodva ment el Rhode Islanden az orvosi ügyeletre, ahol látványa sokkolta az orvosokat. De ez csak a kezdet volt. Az eset éppen ezért a New England Journal of Medicine nevű orvosi szaklapba is bekerült.

A doktorok alaposan megvizsgálták a bizarr tünetekkel jelentkező nőt, majd megállapították, hogy a vére is sötétkékké változott. A hihetetlen felfedezés után az is kiderült, a beteg szerzett methemoglobinemiában szenvedett. Ez azzal jár, hogy a vér által szállított oxigén mennyisége erősen lecsökken.

„A pirulák ennél súlyosabb dolgot okoztak, a nő vérének oxigéntartalma a normális 97-100 százalékról 88-ra csökkent” – írta a CNN.

Az eset után az amerikai gyógyszerügyi hatóság felhívta a figyelmet a gyógyszer mellékhatásaira, valamint arra, hogy két évnél fiatalabb gyermek nem kaphat ilyet. A tanulmányban említett nő végül két adag metilénkéktől jobban lett, és mindössze egy éjszakát kellett a kórházban töltenie, de ha a szervezetben keringő hemoglobinok fele átalakul methemoglobinná sokkal súlyosabb komplikációk is felléphetnek, amik a beteg szívét és agyát érintik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.