RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes bizonyíték az időutazásra, nagyon furcsa videó szivárgott ki

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2018. 10. 31. 15:00

Elképesztõ históriával rukkolt elõ egy idõsödõ nõ. De vajon van alapja az állításának?

Azonnal lázba jöttek az összeesküvés elméletek kedvelői, miután egy Chloe nevű finn nő azzal rukkolt elő, hogy ő igazából a jövőből jött, és ezt be is tudja bizonyítani.

A Daily Star szerint az idősödő asszony esküszik rá, hogy egyenesen 6000-ből csöppent vissza 2018-ba, és egy roppant bizarr növényt is magával cipelt a jövőből, hogy alátámassza az állítását.

Chloe szerint a növény egykor a növényevő dinoszauruszok tápláléka volt, és bár velük együtt kipusztult, a távoli jövőben újra megjelent és néhány év alatt el is szaporodott.

A finn hölgy azt is elmondta a bizarr témákkal foglalkozó Apex Tv-nek, hogy még 1967-ben kérték fel az időutazásra, amit ő kissé félve, de végül annál nagyobb lelkesedéssel vállalt.

A vele készült interjú a YouTube-ra is felkerült, és már több mint 16 000-en látták. Bár voltak, akik kétkedve fogadták a történetet, a többség  szerint Chloe célja nem a puszta szenzációkeltés. Igaz, a jelenségre konkrét magyarázatot nem találtak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.