RETRO RÁDIÓ

„Nem fér bele a hiba Jerevánban" - a magyar válogatottnak üzent az újpesti legenda

(s)
Szerző
(s)
Létrehozva2025. 11. 12. 09:00

Két labdarúgó vb-selejtezőnk van hátra, és négy szerzett ponttal elérhető a pótselejtező. Legalábbis így számolgat Tóth András, aki az 1978-as argentínai világbajnokságon gólt lőtt az olasz Dino Zoffnak a magyar válogatott tagjaként.

Az eddigi öt pontunkhoz a két hátralévő találkozón maximálisan begyűjhető hat közül négyet kell szerezni, és akkor ott leszünk a pótselejtezőben - hangzott Tóth András, az Újpesti Dózsa egykori válogatott középpályásának jóslata a magyar válogatott következő két meccse kapcsán. Csütörtökön Örményországban lépünk fel, vasárnap pedig Írországot fogadjuk.

magyar válogatott
A magyar válogatott Örményország és Írország ellen készül Fotó: Nemzeti Sport

Csütörtökön Jerevánban a hazaiak mindent egy lapra feltéve rohamoznak, ezért nem fér bele hiba, nincs más út, mint a győzelem. Az örmények felett aratott budapesti 2-0-s győzelmünk alkalmával tapasztalhattuk, hogy ha eldugjuk előlük a labdát, elfogy a tudományuk. Persze a Puskás Arénában akadt három olyan megugrásuk, amikor a szerencse segítette védőinket, úgy kerülhettük el a gólt. A szerencse mellé dukál az önbizalom, mert e kettő hiányában nincs siker

– állapította meg Tóth. S ha már zsebben az örmény-magyar meccsen a győzelem, a három pont, úgy semmi okunk a félelemre 16-án Írország ellen idehaza.

Az írek ellen zár a magyar válogatott

Az írek lélekben már akkor megtörtek, amikor Örményországban 2-1-re kikaptak. Igaz, játékosai olyan karakterek, akik a mundér becsületéért mindent elkövetnek

 – tette hozzá Tóth, majd emlékeztetett az 1978-as argentínai világbajnokságra, ahol az olaszok ellen 3-1-re elveszített csoportmeccsen betalált a világ akkori egyik legjobb kapusának, Dino Zoffnak.

0-3-as állásnál legalább ketten, Csapó Károly és Zombori Sándor jelentkezett a büntető elvégzésére amit azért kaptunk, mert Csapót fellökték a 16-oson belül. Baróti Lajos szövetségi kapitány beszólt: „Tóth Andris lője!” Korábban a Juventus, így Zoff ellen is játszottam, tehát ismertem a gyengéjét, de a ballal a bal alsóra ellőtt labdámat így is csaknem elcsípte. Ezúttal szakítottam szokásommal, azaz nem cselezgettem a nekifutás során 

– emlékezett a kilencszeres magyar bajnok Tóth, aki öt évvel korábban, a BEK-ben akciógólt lőtt Zoffnak, vagyis kétszer is túljárt a világbajnok olasz klasszis eszén.

Az F csoport állása

1. Portugália 10 pont
2. Magyarország 5 pont
3. Írország 4 pont
4. Örményország 3 pont

 

Vb-lázban ég a világ!

Zajlanak a labdarúgó-világbajnokság selejtezői, és közeledik minden idők legnagyobb tornája. Először 48 válogatott lép majd pályára azon a világbajnokságon, amelynek az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó és Kanada ad otthont. A selejtezők minden fordulója tele van izgalommal, drámával és meglepetésekkel – hiszen a vb mindig több, mint egy torna: ez maga a futballünnep! A TippmixPRO-n pedig még izgalmasabbak a selejtezők – tippelj, és éld át a világbajnoki hangulatot!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.