5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Őrült ötlet Liverpoolban, sztárfocistára cserélnék a magyar játékost

Létrehozva2025. 10. 22. 14:30

A Liverpool egyik legendája őrült ötlettel állt elő. A csapat egy teljesen más poszton játszó sztárfocistájára cserélné Kerkez Milost.

A Liverpool legendája, Steve Nicol radikális megoldást talált a csapat védekezési problémáira. A Vörösök korábbi védője összeállította a legjobb kezdőcsapatot, ennek értelmében az egyik szárjátékosnak teljesen más poszton kéne játszania. Az őrült ötlet nagyban érinti Kerkez Milost.

Kerkez Milos, a Liverpool magyar focistája
Steve Nicol őrült ötlete nagyban érinti Kerkez Milost (Fotó: Liverpool FC)

Kerkez Milost más poszton játszó focistára cserélnék

2014 novembere óta először veszített el négy egymást követő mérkőzést a Liverpool. A csapat védelmét, köztük a magyar válogatott balhátvédet is súlyos kritikák érik. A Vörösök korábbi hátvédje – aki négy bajnoki címet és 1984-ben BEK-et is nyert a klubbal – szerint Kerkez posztján szükség van a változtatásra, de ő nem Andy Robertsont tenné be a csapatba.

Bár a csapat egésze egy romhalmaz, a védelem teljes mértékben az

– idézi Steve Nicol szavait a LiverpoolEcho. Hozzátette, szerinte az egyik legnagyobb probléma, hogy a játékosok nem bíznak egymásban. Majd súlyos kritikát mondott Kerkez Milossal kapcsolatban.

Sem védekezésben, sem labdabirtoklásban nem tesz hozzá

– fogalmazta meg véleményét a magyar válogatott védőről a Liverpool korábbi játékosa, aki őrült ötlettel állt elő a balhátvéd posztra.

Bradley-t balhátvédként játszatnám, mert nem hiszem, hogy Andy Robertson jelenleg készen áll a kezdőcsapatba kerülésre. Én Bradley-t tenném oda, és azt mondanám neki, hogy az elsődleges és legfontosabb feladata a védekezés és Gakpo támogatása a bal oldalon. Nincs szükség arra, hogy elszaladjon Gakpo mellett, nincs szükség arra, hogy a pálya közepén futkosson. Betonbiztosnak kell lennie

– vázolta fel elképzelését Steve Nicol, aki tehát egy jobbhátvédet tenne be Kerkez helyére. Bradley pótlására pedig Frimpongot képzeli el, aki véleménye szerint lendületet adna a csapatnak.

Premier League-lázban ég az ország!

A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön plusz izgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.