
Max Verstappen mindent megmagyarázott az óriási siker után
Monza után Bakuban is parádézott a négyszeres világbajnok. Max Verstappen megállíthatatlan volt az Azeri Nagydíj időmérőjén.
Nem a megszokott arcokat láthattuk a mikrofon előtt az azeri nagydíj szombati időmérőjét követően. Max Verstappen mellett Carlos Sainz és Liam Lawson végzett a második és harmadik helyen, ami ismét reményt ad a négyszeres holland világbajnok azon szurkolóinak, akik szerint a kedvenc pilótájuk még képes lehet a szezon vége előtt utolérni a McLaren pilótáit az egyéni világbajnokságban.

A rengeteg piros zászló miatt nagyon nehéz volt hibátlan köröket menni. A Q3-ban az eső is megérkezett, az utolsó körömbe pedig mindent beletettem. A megszakítások is segítettek, így kicsit szerencsém is volt, de ezek ellenére is ott lettünk volna az élen. Holnap nagyon vigyázni kell az abroncsokra, ha a csapattal mindent jól csinálunk, akkor ez a mi kezünkben van.
– magyarázta elégedetten Verstappen.
Nem is emlékszem mi történt ezen az időmérőn, annyira hosszú és eseménydús volt. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, a mai napért, a futam rendkívül nehéz lesz, meglátjuk mire lesz elég a tempónk.
– nyilatkozta a harmadik helyről rajtoló Liam Lawson.
Nagyon erős köröket tudtam autózni, aztán jött a piros zászló. Az újraindítás után csupán Verstappen tudott az enyémnél jobb időt menni, aminek nagyon örülök. Holnap próbálom megőrizni a dobogós helyem, nem lesz könnyű, de én végig küzdeni fogok.
– mondta bizakodóan Carlos Sainz.
Az azeri nagydíj magyar idő szerint vasárnap 13:00-kor kezdődik. (M4Sport)






