
Bosszúra készül a Liverpool, Arne Slot a riválist magasztalja
Hatalmas kihívás vár Arne Slot csapatára. A Szuperkupa-győztes Crystal Palace vár a Liverpoolra a labdarúgó Premier League 6. fordulójában.
A magyar válogatott Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában a veretlenül ötödik helyen álló Crystal Palace otthonába látogat. A Premier League éllovasa hibátlan mérleggel érkezik a hétvégi rangadóra, és legutóbb még 2014 novemberében szenvedett vereséget a Palace vendégeként – ugyanakkor bőven van oka a visszavágásra Arne Slot együttesének. A londoni alakulat ugyanis a szezonnyitó angol Szuperkupa-mérkőzésen büntetőpárbajban győzte le a Vörösöket.

Igazi erőfelmérő ez a Liverpool számára
Az idény első tétmérkőzésen a rendes játékidőben született 2–2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3–2-re diadalmaskodtak a Sasok, így elhódították a trófeát. Az augusztus 10-én aratott siker egyértelműen lendületet adott a Palace-nak, amely azóta nyolc tétmérkőzésen is veretlen maradt. Többek között a Chelsea és a Nottingham Forest sem tudta legyőzni őket. Öt fordulót követően így a Liverpool mellett egyedüliként őrzi veretlenségét az élvonalban a londoni alakulat.
A Liverpool péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Arne Slot is a riválist magasztalta:
Rendkívül fegyelmezetten védekeznek. Mind a tíz mezőnyjátékosuk keményen dolgozik, hogy megakadályozzák az ellenfél csapat gólszerzését. Ezt láttuk a Community Shieldben is. A saját térfelükön nyugodtak, nehéz átjátszani őket, és bőven vannak egyénileg is kimagasló játékosaik, akik bármelyik pillanatban képesek eldönteni egy meccset. Ami számomra kiemelkedik, hogy a támadóiknak is remek a védőmunkája.
A Crystal Palace veretlenségi szériája már a múlt szezon vége óta tart, a tétmérkőzések tekintetében immár 17 meccset számlál. A Liverpool sem tudott igazán dominálni ellenük: Slot érkezése óta Szoboszlaiék két találkozón összesen négy pontot gyűjtöttek a Sasok ellen. Bár idegenben 1-0-s győzelmet arattak, hazai pályán csupán egy döntetlenre futotta a Vörösöktől. A két csapat közötti rivalizálás annyira kiegyenlített, hogy 2022 óta egyszer sem fordult elő, hogy a különbség egy találatnál nagyobb lett volna.
Ráadásul idén a Liverpool sem a kiütéses győzelmeiről híres, hiszen az eddigi hét tétmeccsükből hatszor is csak egyetlen gól döntött a három pont sorsáról.
A Crystal Palace–Liverpool Premier League találkozót szombaton 16:00-kor (tv: Match 4) Londonban játsszák.






