
Arne Slot kitálalt: ez a baj Kerkez Milossal
A magyar játékosnak el kellett magyarázni, miért cserélték le. Arne Slot nem titkolja, Kerkez Milos most veszélyeztette a Liverpool sikerét.
Vasárnap már az első félidőben le kellett cserélni a Liverpool meccsén Kerkez Milost. A gárda magyar védője a Burnley ellen műesés miatt kapott sárga lapot, a televíziós szakértőként dolgozó Jamie Carragher szerint is butaságot csinált ennél az esetnél a játékos. Ezt követően az ellenséges hangulatban a hazai drukkerek Kerkez minden labdaérintésénél fütyültek, tüntettek, így próbálták végzetes hibába hajszolni a játékost. Kerkez nem sokkal később szabálytalankodott, csak a bíró jóindulatán múlott, hogy nem jött a második sárga, egyben a piros lap. Arne Slot vezetőedző ekkor döntött a csere mellett, ami a 38. percben be is következett, Andrew Robertson lett az új balhátvéd.

Kerkez idegesen jött le a pályáról, Slot higgadtan magyarázta a játékosnak a csere okát. Az 1-0-s siker után a holland szakember az újságíróknak is beszélt az esetről.
"Azért cseréltem, mert sárga lapot kapott. A Burnley szurkolói pedig abban bíztak, hogy akkor lehet esélyük, ha kiállítanak tőlünk valakit"
- mondta Slot, aki kritikusan is beszélt a magyar játékosról.
Milos esetében sosem lehetek 100 százalékig biztos abban, hogy nem ő követi el a következő szabálytalanságot. Ma csak akkor veszíthettünk volna, ha tíz emberre fogyatkozunk
- indokolta Slot a cserét, utalva arra, hogy Kerkez a pályán ezen a napon veszélyt jelentett.
Kerkez nélkül nyert a Pool
A Liverpool végül emberelőnyben Mohamed Szalah 95. percben szerzett tizenegyesével nyert 1-0-ra. Szoboszlai Dominik végig pályán volt a meccsen.






