
Marco Rossi már 10 éve figyeli: 3 érdekesség a válogatott legidősebb újoncáról
Bemutatjuk Lukács Dánielt, akit már 2015-ben fölfedezett Marco Rossi. A Fradi réme a válogatott vb-selejtezőin is megmutathatja, mit tud.
Tele van meglepetésekkel Marco Rossi szövetségi kapitány legújabb válogatott kerete. Többek között négy újonc készülhet a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre; nemzeti csapatunk jövő szombaton Írországban kezdi, majd három nappal később a Puskás Arénában, Portugália ellen folytatja a sorozatot. A kedden kihirdetett névsorban szereplő új kerettagok, Ötvös Bence (FTC), Molnár Rajmund (MTK) és Tóth Barna (Paks) mellett ott van az a Lukács Dániel, aki kacskaringós úton, 29 évesen, megannyi nehézség után jutott el idáig.

A Ripost az alábbiakban öt tételben bemutatja Rossi legidősebb újoncát – akit az olasz-magyar szakvezető már 10 éve kinézett magának.
1. Marco Rossi már 2015-ben bedobta a mélyvízbe
A válogatottság küszöbére most, a közelgő vb-selejtezők előtt jutott el Lukács Dániel, de az NB I-ben és NB II-ben már régi motorosnak számít. Az első élvonalbeli meccsén pedig nem más adott neki játéklehetőséget, mint éppen Rossi, aki akkor (2015 novemberében) a Békéscsaba ellen 3-2-re megnyert bajnokin dobta a mélyvízbe a gyors szélsőt a Honvédban. Egy-egy rövid újpesti és tiszakécskei kölcsönjáték kivételével 2021-ig Kispesten maradt – akkor még az új Bozsik Aréna első gólját is ő szerezte, a stadion tesztmeccséül szolgáló NB III-as bajnoki 26. másodpercében –, de leginkább sérülései és a gyakori edzőváltások miatt nem sikerült neki az igazi áttörés (összesen 22 tétmeccsen 2 gól és 3 gólpassz volt a mérlege). Ezután Kecskemétre, majd Diósgyőrbe igazolva sikerült húzóemberré válnia, idén pedig már a Puskás Akadémia erőssége: ebben a szezonban 5 bajnokin 4 gólt lőtt, duplázva elintézte az idegenbeli Fradi-verést (2-1) is.
2. Fiatalon majdnem feladta a pályafutását
A már említett sérülései közül az egyik különösen rosszkor jött Lukácsnak. Két éve akkori NB II-es klubja, a DVTK honlapjának nyilatkozva elárulta:
"19 és fél évesen mutatkoztam be az élvonalban, de nem tudtam megragadni. Most már nevetve tudok beszélni róla, de akkor nagyon megviselt, hogy sérülés miatt éppen azt az évet kellett kihagyni, amikor az én korosztályom volt a fiatalok szereplését ösztönző rendszer kedvezményezettje. Láttam, hogy a kortársaim hozzám képest hol tartanak,
még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a focit
– emlékezett vissza a mélypontjára Lukács Dániel.
3. Felesége miatt komolyodott meg a válogatott újonca
A másodosztályól a Kecskemét (2021/22), majd a Diósgyőr (2022/23) csatáraként is feljutott (előbb NB II-es gólkirály, majd a góllövőlista másodikja volt) Lukács szerint az változtatott meg minden az életében és a pályán is, amikor megismerte a feleségét, Alexandrát.
Addig talán a feltűnő, még Spongyabob Kockanadrágot is felvonultató tetoválásokkal törődött többet?
"Egészen másként kezdtem gondolkodni, előtte sem voltam az a bulizó típus, de elkezdtem sportolóhoz illően élni, tudatosan táplálkozni" – sorolta, hozzátéve: mindennek eredményeképpen azóta a sérülések is elkerülik. – "Amikor megszületett a kislányunk, Lana, akkor újabb motivációs szintre léptem, mert meg akarok adni neki mindent. Most már a csapat sikere mellett értük is focizok, és a hétköznapok is teljesen körülötte forognak."







