RETRO RÁDIÓ

Újabb nagy mérföldkő előtt áll Dibusz Dénes

WB
Szerző
WB
Létrehozva2025. 08. 16. 13:54

A Ferencváros kapusa lehet az első, aki magyar csapattal másodszor is a Bajnokok Ligája főtábláján szerepel. 2020 után idén az azeri Qarabagot kell legyőzni.

A Ferencváros 3–0-ra legyőzte a bolgár Ludogorecet a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján a Groupama Arénában, így bejutott a playoffkörbe, ahol az azeri Qarabag vár rá. A siker nemcsak magabiztos győzelem volt, hanem egy újabb nagy mérföldkő lehetőségét is elhozta: Dibusz Dénes történelmi esély előtt áll, hogy első kapusként magyar csapattal másodszor is a BL főtábláján szerepeljen. A 2020-as bravúr után most ismét közel a cél, de a csapatkapitány szerint a neheze csak most jön írta a Metropol.

Dibusz Dénes szerint reálisan a pótselejtezős másoik hely jöhet össze, ha minden klappol
Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

A Qarabag elleni első találkozó hazai pályán, a Groupama Arénában lesz kedden. A válogatott játékos azonban tudja, két találkozóban kell gondolkozniuk, van egy visszavágó is, éppen ezért 180 percre kell készülniük.

"Nem azzal a szándékkal lépünk pályára, hogy már az első mérkőzésen eldöntsük a továbbjutás kérdését – nem erről fog szólni a párharc. Nem számítok sokgólos előnyre. Fontos, hogy tapasztalatot szerezzünk az ellenfélről és előnnyel utazhassunk a visszavágóra. Úgy gondolom, nagyjából hasonló erősségű csapatok csapnak majd össze, ezért ismét nagyon sok fog múlni a fordulópontokon: ki tud ezekből jobban kijönni, egy bírói ítélet vagy egy-egyéni villanás melyik oldalra billenti a mérleg nyelvét. Szerintem sok apróság dönthet. A legfontosabb, hogy ne nehezítsük meg a saját dolgunkat. Amit tudunk, vigyük ki a pályára, tegyünk bele mindent ebbe a mérkőzésbe, és ha minden összeáll – ha a „csillagok is jól állnak” –, akkor minden esélyünk megvan rá, hogy továbbjussunk és ott legyünk a Bajnokok Ligája főtábláján."

- véli Dibusz.

A Ferencváros szombaton (20:15, tv: M4 Sport) hazai pályán fogadja a tavalyi ezüstérmes Puskás Akadémiát, majd jövőhét kedden (21:00) ismét kinyílnak a Groupama Aréna kapui, amikor az azeri Qarabag érkezik a magyar bajnokhoz


 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.