
Melyikük a szebb? Hámori Luca kőkeményen üzent Imane Helifnek
A magyar ökölvívót nem érdekli ellenfele új külseje. Hámori Luca érmet akar szerezni a világbajnokságon.
Kisminkelve, nőies mosollyal próbálja meggyőzni kritikusait Imane Helif, azonban sokakat nem vesz lesz a lábáról. A vitatott nemiségű bokszoló az olimpián többek között Hámori Luca ellen is ringbe lépett, és a pontozásos sikere után meg sem állt a dobogó tetejéig, míg a magyar sportoló az 5. helyen zárta az ötkarikás játékokat. Az algériai sportoló a közelgő vb-n is elindulna a 66 kilogrammosok között, kérdés, mit szól ehhez magyar vetélytársa. Kettejük fotójának montázsán tisztán látni, melyikük az igazi nő.

Az amatőr ökölvívás irányítását átvevő World Boxing (WB) nem akar hasonló botrányt a sportágban, így azt a döntést hozta, hogy július 1. után csak olyan bokszoló léphet szorítóba a nők között, akin elvégeztek egy nemi szűrést, és az abban található értékek egyértelműen igazolják a női mivoltát. A magyar bokszoló – aki jelenleg Madridban készül a szeptemberben rendezendő világbajnokságra – a Magyar Nemzetnek elmondta, személy szerint nagyon jó ötletnek tartja a nemi vizsgálatok bevezetését.
Eddig még nem kellett megcsináltatnom a tesztet, majd a vb előtt erre is sor fog kerülni. Már régen nem foglalkozom Heliffel, nem nézegetem a fotóit, mindössze annyit mondanék vele kapcsolatban, ha aláveti magát az előírt tesztnek és az eredményei azt mutatják, hogy indulhat a női versenyeken, szívesen bokszolnék vele újra. Egyáltalán nem tartok tőle
– fogalmazott Hámori Luca.






