
Gulácsi feladta a leckét, napokon belül dönteni kell
Lipcsében kedden áll munkába az új edző, a kapuskérdés megoldása az egyik legnagyobb feladata. Gulácsi Péter és Orbán Willi sorsa a tét az RB Leipzignél.
Gigászi feladat vár az RB Leipzig Bundesliga-csapatának új vezetőedzőjére, Ole Wernerre. A Brémából kivásárolt 37 éves futballszakember kedden áll munkába Lipcsében, és bár a játékosokkal csak jövő pénteken kezdődik a munka, neki és a klubvezetőknek addig is rengeteg a tennivalójuk. A legfontosabb kérdések közé tartozik, hogy – élő szerződésük dacára – mi lesz a sorsa Gulácsi Péternek és Orbán Willinek.

Pedig mindkét klubikon már tíz év szolgál az RB-nél, és nem is akárhogyan: a legutóbbi, rosszul sikerült szezonban is ők voltak a csapat legjobbjai; az országos és a helyi sportsajtóban is róluk írnak úgy, mint akiken a legkevésbé múlt a gyenge szereplés. Sőt, a 35 éves kapust – nemzetközi klasszis kategóriába sorolva – a Kicker az év legjobbjának választotta posztján a német topligában. Vagyis a teljesítmény mellette szól. Igen ám, csakhogy a lipcsei vezetőknek más szempontokat is figyelembe kell venniük. Ilyen például a magas fizetése, a kora és az, hogy az utódjának szánt, 12 évvel fiatalabb belga Maarten Vandevoordt is többet érdemel a kispadozásnál.
Gulácsiékról a következő napokban dönthetnek
Azt Gulácsi is többször elismerte, hogy posztriválisáé a jövő – de azt immár Wernernek, Marcel Schäfer sportigazgatónak és a kapusedző Frederik Gösslingnek kell eldönteniük, hogy a jelenben, azaz a 2025/26-os szezonban melyikük védjen, esetleg hogyan osztozzanak meg a meccseken.
A nemzetközi kupaszereplés elpackázásával 60-80 millió eurós (24-32 milliárd forint) lyuk tátong a lipcsei költségvetésben; a kapós sztárok sora akar eligazolni; és az új kiszemelteket is nehezebb megfizetni és rábeszélni az aláírásra. Ilyen nehézségek mentén kell átalakítani, megfiatalítani és olcsóbbá tenni a keretet és új csapatot építeni, amely jövőre újra a Bajnokok Ligájában indulhat. Hogy mindezt tetézik-e a jól teljesítő és a klubhoz kötődő magyar alapemberek leváltásával, nagy kérdés. Gulácsi és Orbán egyelőre a Balatonnál, illetve Japánban nyaralnak, de rövidesen tisztázhatják a jövőjüket.
„Új korszakot akarunk kezdeni. Természetesen szükségünk van egy egészséges egyensúlyra a keretben. A keresett játékosok profilja továbbra is: fiatal, sikerre éhes és fejlődőképes” – mondta Schäfer a keretet hagyományosan alkotó többségről, de ami a Gulácsi, Orbán és pár társuk jelentette rutinos gerincet illeti, hozzátette: elsősorban a teljesítmény számít, nem az életkor.







