
Miért zsugori? Messi edzője kérdőre vonta David Beckhamet
Nem éppen rózsás a helyzet az Inter Miami háza táján a klubvilágbajnokság vasárnap hajnali nyitómeccse előtt. Javier Mascerano, Messiék edzője kérdőre vonta David Beckhamet: miért nem szán pénzt a csapat megerősítésére. Az ellenfél, az egyiptomi al-Ahly korábbi Fradi-játékossal készül.
Hiába Lionel Messi a klubvilágbajnokság arca, úgy tűnik, még az ő varázsa sem elég ahhoz, hogy megtöltsék a stadionokat. Az Inter Miami sztárja a tornát hazai közönség előtt, a floridai Hard Rock Stadionban kezdi meg csapatával, de a jegyek döcögve fogynak, a FIFA pedig már szinte ingyen kínálja őket a diákoknak. A legnagyobb baj azonban nem ez – hanem az, hogy Messi körül lassan szétesik a csapat, és a háttérben már forrnak az indulatok.

Beckham kapta a savat
Javier Mascherano, Messi egykori válogatottbeli társa, most már az Inter Miami vezetőedzőjeként próbálja kihúzni a gárdát a bajból – nem sok sikerrel. Azt viszont már kevesen merték volna megtenni, amit ő: nyilvánosan odaszúrt David Beckhamnek, a klub egyik tulajdonosának.
Hónapok óta mondjuk, hogy kellene erősítés. Nemcsak a sérültek miatt, de mert játékosokat engedtünk el, hogy újakat hozzunk. De eddig semmi!
– fakadt ki Mascherano. A szavai egyértelműen Beckhamnek szóltak, aki a pénzügyekért és a játékospolitikáért is felel.
Sérülésekből pedig nincs hiány: Jordi Alba, Busquets és Campana is harcképtelen lehet, ráadásul Robert Taylort és Julian Gresselt is elengedték a keretből. Így aztán Messinek nemcsak a gólokat kell szereznie, de gyakorlatilag egyedül kellene a csapatot a hátán kell vinnie.
NB I-esek rohamozzák Messi csapatát?
Az Inter Miami első ellenfele az egyiptomi al-Ahly, ahol két olyan játékos is szerepel, akik alig pár hónapja még a magyar NB I-ben rúgták a labdát: Ben Romdán a Fradiban, Gradisar pedig a Fehérvárban szerepelt.
Most pedig Messi ellen készülnek csodát tenni a klubvilágbajnokság nyitómeccsén.
Messi persze nem aggódik túl sokat. – Érdekes kihívás, izgalmas, hogy itt lehetek. Más elvárásaim vannak, de alig várom, hogy pályára lépjek – nyilatkozta higgadtan.
De vajon elég lesz-e a higgadtság, ha közben Beckham spórol, Mascherano morog, a stadion üres? Vasárnap hajnalban minden kiderül.







