
Nagy a baj, történelmi szégyen fenyegeti a Fehérvárt
A koronázóváros ifjabb szurkolói talán még nem is éltek, amikor a csapat még Videoton néven, rosszabb gólkülönbséggel kiesett az NB 1-ből. A 26 évvel ezelőtti történelmi szégyen most megismétlődhet a Fehérvárral, ha szombat délután, a 17.30-kor kezdődő meccsen nem győzi le közvetlen riválisát, a Debrecent.
Ki gondolta volna még akárcsak egy-két esztendővel ezelőtt, hogy idén az NB I-es tagságuk meghosszabbításáért vív élet-halál harcot egymással két korábbi bajnokcsapat. A nemrég még nemzetközi kupameccseket vívó Fehérvár és a Debrecen most messze Európától a bennmaradásért csap össze egymással. A fehérváriak – akik hazai pályán fogadják szombaton 17.30-tól a Lokit, kizárólag győzelem esetnén maradnak elsőosztályúak – elképesztően nagyot zuhantak a tavalyi eredményükhöz képest. Ugyanis a negyedik helyük a bajnokságban nemzetközi kupaszereplést ért, és a Konferencialiga selejtezőjében a harmadik körben az Omonia Nicosia verte ki őket.

A bajnoki címtől a másodosztály kapujáig jutott el a Fehérvár
Most teljesen más célokért küzdenek, mint az elmúlt 15 évben, amikor a bajnoki aranyért, dobogós helyekért harcoltak.
- Bajnoki cím: 2010/11, 2014/15, 2017/18
- Bajnoki ezüstérem: 2011/12, 2012/13, 2015/16, 2016/17, 2018/19, 2019/20
- Bajnoki bronzérem: 2020/21
- 4. hely: 2013/14, 2021/22, 2023/24
- 10. hely: 2022/23
A fentiekből tökéletesen látszik, hogy a Fehérvár 2010 óta mindössze egy alkalommal került végveszélybe, mégpedig a két évvel ezelőtti bajnokságban, amikor mindössze 2 pont választotta el a kieséstől.
Elhagyta a Fehérvárt a főszponzor, háttérbe vonult a tulajdonos
Az idei bajnokságot annak ellenére kezdte nagy tervekkel a csapat, hogy a MOL elhagyta a klubot, valamint Garancsi István is a háttérbe vonult, azaz több játékosukat el kellett adni ahhoz, hogy egy jóval szűkebbre szabott költségvetéssel végig tudják csinálni az OTP Bank Liga jelenlegi kiírását. Sokan állítják, hogy a korábbi háttérrel akár a Konferencialiga rájátszása is elérhető lett volna, valamint a bajnokságban a tavalyihoz hasonlóan az élmezőnyben végeztek volna.
Az Omonia Nicosia kettős győzelemmel búcsúztatta a fehérváriakat:
Az edzőváltás után jött a teljes összeomlás a Fehérvárnál
A tavaszi meccseken már jól látszódott, hogy a csapat képtelen az élmezőnyben végezni, ám a meglehetősen szókimondó Pető Tamás irányításával a Fehérvár nyugodt középcsapatként állt a bajnokságban, kellő pontelőnnyel a kieső helyek elkerüléséért küzdő Debrecen, Nyíregyháza és Kecskemét előtt. A klubvezetők azonban úgy értékelték a helyzetet, hogy egy új edzővel esetleg biztosabban elkerülnék a kiesést, így felbontották Pető szerződését, és a helyére a nyíregyháziaktól elküldött Tímár Krisztiánt szerződtették. A húzás nagyon nem jött be, hiszen Tímárral a kispadon az utolsó öt meccsükből az utolsó négyet elveszítették, ráadásul úgy, hogy a legutóbbi három találkozó gólt sem tudtak lőni.
- 5 meccs 0 győzelem 1 döntetlen 4 vereség
- MTK otthon 1-1
- Puskás idegenben 1-3
- Paks otthon 0-2
- Győr idegenben 0-1
- Ferencváros idegenben 0-3
Ez is érdekes lehet:
Tragikus, hogyan omlott össze az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar csapata – írja az Origo.
Nagyágyú búcsúzik az NB I-től, de vajon melyik? – teszi fel a kérdést a Magyar Nemzet.
A fentiek ismeretében nem csoda, hogy a csapat odáig jutott el, hogy szombaton hazai közönségük előtt az életükért, azaz az elsőosztályú tagságukért lépnek pályára. Abban biztosak lehetünk, hogy
a szurkolókon semmi sem fog múlni, hiszen látványos élőképpel készülnek a meccsre,
valamint ígéretükhöz híven az első pillanattól az utolsóig pokoli hangulatban fogják csapatukat buzdítani.

Az edző szerint megvan az egység és az összefogás a Fehérvárban
Tímár Krisztián feszült hangulatú, intenzív mérkőzésre számít és abban bízik, hogy csapata lesz a higgadtabb és motiváltabb, amely a végén a taktikai utasításokat betartva megnyeri a találkozót. Amivel meghosszabbítja elsőosztályú tagságát.
– Tisztában vagyunk a feladatunkkal, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény szombaton, mindenki sikerre éhes, bizonyítani szeretne, hogy kiharcoljuk a jövő évi NB I-es tagságot. Érezzük az összefogást a városban, amerre járok, mindenhol azt tapasztalom, hogy támogatnak minket, mindenki egyfelé húz. Bízom benne, hogy a kilátogató szurkolóink olyan hangulatot teremtenek majd, ami belehajszolja a csapatot a győzelembe. Megvan az egység és az összefogás, mindenki átérzi a mérkőzés súlyát, nyernünk kell, hogy jövőre is a legmagasabb osztályban szerepeljünk – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának a Fehérvár vezetőedzője.
A statisztikák alapján a Fehérvár a találkozó esélyese, hiszen ebben a szezonban már kétszer is legyőzte a Debrecent, ráadásul a hajdúságiak ellen a legutóbbi 15 hazai meccséből 11-et megnyert. A keretek értéke alapján egyik csapatnak sem a kiesés ellen kellene küzdenie, hiszen a fehérváriak a Transfermarkt becslése alapján az ötödik, a debreceniek pedig a negyedik legértékesebb kerettel rendelkeznek az NB I-ben.
A portál a Vidi esetében 9,33 millió euróra (kb. 3,7 milliárd forintra) taksálja a játékosokat, míg a hajdúsági együttesnél 9,75 millió euró (3,9 milliárd forint) ez az összeg.
Ennek ellenére az egyik klub szombat estére a mennyekbe, a másik pedig a pokolra jut.
A Fehérvár utolsó bajnokiján 3-0-ra kikapott a Fraditól:







